hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Az emberekben tudatosodtak a vegyi anyagok veszélyei

Tavaly óta számottevően emelkedett azok aránya, akik úgy vélik, a mesterséges vegyi anyagok akár súlyosan is károsíthatják az egészséget; a Medián felmérése szerint áprilisában a válaszadók csaknem háromnegyede volt ezen a véleményen, és a lakosság csupán 2 százaléka szerint nem károsítják az egészséget a mesterséges vegyi anyagok – tartalmazza a Levegő Munkacsoport legfrissebb, a témáról készített összegzése.

A lakosság 22 százaléka szerint egyáltalán nem, 41 százaléka szerint inkább nem garantálják a jelenlegi szabályok a hétköznapi termékekben lévő vegyi anyagok biztonságát. Az emberek 89 százaléka szerint továbbra is a gyártók felelősek a termékeikben található vegyi anyagok biztonságáért. A válaszadók 53 százaléka említette az ezzel foglalkozó állami szervek felelősségét, 45 százalék pedig a kereskedőkét és forgalmazókét.
A Levegő Munkacsoport megbízásából a Medián március 26–30. között 1000 felnőtt lakost kérdezett a mesterséges vegyi anyagokkal kapcsolatos lakossági ismeretekről, véleményekről. A kutatás részben megismételte a tavaly július 3–7. között végzett felmérés kérdéseit, így lehetőséget teremtett az időbeli összehasonlításra is. 
A Levegő Munkacsoport a „Vegyszerezett világ – kampány” keretében hívta fel az emberek figyelmét a vegyi anyagok kockázataira. Az egy éves kampány után – a közvélemény-kutatási adatok alapján – több területen is nőttek a lakosok ismeretei a vegyi anyagokkal kapcsolatosan.
A tavalyi 65 százalékhoz képest az idén az emberek 73 százaléka gondolta úgy, hogy a vegyi anyagok akár súlyosan is károsíthatják az egészségüket. A válaszadók döntő többsége, 72 százaléka szerint a vegyi anyagok daganatos, rákos megbetegedéseket okoznak. Míg a megkérdezettek kevesebb mint fele, 43 százaléka szerint az allergia is összefüggésben van a vegyi anyagokkal. Fejlődési rendellenességekre csak minden hatodik válaszadó gondolt.
A megkérdezettek döntő többsége, 84 százaléka továbbra is úgy gondolja, hogy az élelmiszerekben található vegyi anyagok jelentik a legnagyobb kockázatot az ember egészségére. Összesen 95 százalékuk említette az élelmiszereket egészségre kockázatos termékként.
A kozmetikumokat, tisztítószereket valamivel kevesebben nevezték meg esetleges veszélyforrásként, mint 2009-ben, de idén is a válaszadók több mint fele sorolta a kockázatos termékek közé. A legnagyobb arányban, a 18–29 év közöttiek 65 százaléka vélekedett így. 
A műanyagokat 31 százalék említette, a műszaki cikkekre ugyanakkor csak 10 százalék, a bútorokra, szőnyegekre pedig mindössze 6 százalék gondolt, pedig az elmúlt évek vérvizsgálatai során éppen a műszaki cikkekben, bútorokban is megtalálható anyagokat, műanyagadalékokat mutatták ki az emberek vérében. 
A válaszadók többsége, 55 százaléka helyesen tudja, hogy a külföldről behozott zöldségek és gyümölcsök több vegyszermaradványt tartalmaznak, mint a belföldiek. 39 százalékuk viszont úgy gondolja, hogy a magyar és az import termények egyforma mértékben szennyezettek. Az emberek tévesen az almát tartják a legbiztonságosabbnak, pedig sajnos igen gyakran találhatunk vegyszermaradékot almán. A legszennyezettebb termékeket, viszont jobban azonosították a megkérdezettek: a paradicsom, a paprika és a saláta is számos említést kapott.
A lakosok átlagosan 14 százalékkal fizetnének többet olyan mezőgazdasági terményekért, amelyek mentesek a káros vegyi anyagoktól. Ez kismértékű emelkedés a múlt év júliusában mért átlaghoz képest, ám természetesen nem jelent egyöntetű többletfizetési hajlandóságot. A lakosok kicsit kevesebb, mint ötöde továbbra sem akar vagy tud többet fizetni a biztonságosabb élelmiszerekért – tartalmazza a közlemény.

A lakosság 22 százaléka szerint egyáltalán nem, 41 százaléka szerint inkább nem garantálják a jelenlegi szabályok a hétköznapi termékekben lévő vegyi anyagok biztonságát. Az emberek 89 százaléka szerint továbbra is a gyártók felelősek a termékeikben található vegyi anyagok biztonságáért. A válaszadók 53 százaléka említette az ezzel foglalkozó állami szervek felelősségét, 45 százalék pedig a kereskedőkét és forgalmazókét.

A Levegő Munkacsoport megbízásából a Medián március 26–30. között 1000 felnőtt lakost kérdezett a mesterséges vegyi anyagokkal kapcsolatos lakossági ismeretekről, véleményekről. A kutatás részben megismételte a tavaly július 3–7. között végzett felmérés kérdéseit, így lehetőséget teremtett az időbeli összehasonlításra is. A Levegő Munkacsoport a „Vegyszerezett világ – kampány” keretében hívta fel az emberek figyelmét a vegyi anyagok kockázataira. Az egy éves kampány után – a közvélemény-kutatási adatok alapján – több területen is nőttek a lakosok ismeretei a vegyi anyagokkal kapcsolatosan.

A tavalyi 65 százalékhoz képest az idén az emberek 73 százaléka gondolta úgy, hogy a vegyi anyagok akár súlyosan is károsíthatják az egészségüket. A válaszadók döntő többsége, 72 százaléka szerint a vegyi anyagok daganatos, rákos megbetegedéseket okoznak. Míg a megkérdezettek kevesebb mint fele, 43 százaléka szerint az allergia is összefüggésben van a vegyi anyagokkal. Fejlődési rendellenességekre csak minden hatodik válaszadó gondolt.

A megkérdezettek döntő többsége, 84 százaléka továbbra is úgy gondolja, hogy az élelmiszerekben található vegyi anyagok jelentik a legnagyobb kockázatot az ember egészségére. Összesen 95 százalékuk említette az élelmiszereket egészségre kockázatos termékként.

A kozmetikumokat, tisztítószereket valamivel kevesebben nevezték meg esetleges veszélyforrásként, mint 2009-ben, de idén is a válaszadók több mint fele sorolta a kockázatos termékek közé. A legnagyobb arányban, a 18–29 év közöttiek 65 százaléka vélekedett így. A műanyagokat 31 százalék említette, a műszaki cikkekre ugyanakkor csak 10 százalék, a bútorokra, szőnyegekre pedig mindössze 6 százalék gondolt, pedig az elmúlt évek vérvizsgálatai során éppen a műszaki cikkekben, bútorokban is megtalálható anyagokat, műanyagadalékokat mutatták ki az emberek vérében.

A válaszadók többsége, 55 százaléka helyesen tudja, hogy a külföldről behozott zöldségek és gyümölcsök több vegyszermaradványt tartalmaznak, mint a belföldiek. 39 százalékuk viszont úgy gondolja, hogy a magyar és az import termények egyforma mértékben szennyezettek. Az emberek tévesen az almát tartják a legbiztonságosabbnak, pedig sajnos igen gyakran találhatunk vegyszermaradékot almán. A legszennyezettebb termékeket, viszont jobban azonosították a megkérdezettek: a paradicsom, a paprika és a saláta is számos említést kapott.

A lakosok átlagosan 14 százalékkal fizetnének többet olyan mezőgazdasági terményekért, amelyek mentesek a káros vegyi anyagoktól. Ez kismértékű emelkedés a múlt év júliusában mért átlaghoz képest, ám természetesen nem jelent egyöntetű többletfizetési hajlandóságot. A lakosok kicsit kevesebb, mint ötöde továbbra sem akar vagy tud többet fizetni a biztonságosabb élelmiszerekért – tartalmazza a közlemény.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink