hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az ÁSZ feltűnően sok közbeszerzést kifogásolt a Pécsi Tudományegyetem esetében

Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, működtetésének keretében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Pécsi Tudományegyetemet is ellenőrizte. 

Példátlan mennyiségű, összesen 121 jogorvoslati eljárást kezdeményezett az egyetemmel szemben, miután megvizsgálták az egyetem 2009 és 2013 között teljesített közbeszerzéseit.

Az ÁSZ az elmúlt hónapokban több felsőoktatási intézményt is átvilágított, beleértve az egyházi tulajdonú intézményeket is, megvizsgálta a pénzügyeket és vagyongazdálkodást. Az Origo információi szerint az egyetemek, főiskolák gazdálkodásában általában feltűnően sok szabálytalanságot találtak, a PTE azonban ebből a mezőnyből is kimagaslik. A 121 jelentést a közbeszerzési hatóságnak küldték, mivel úgy vélik, egy vagy több érintett megsértette a közbeszerzési törvényt. Az Origo megkeresésére az ÁSZ sajtószóvivője nem közölte, hogy pontosan milyen gyanús üzelmek keltették ezt a gyanút. Mint mondta, az ügyről nem közölhet részleteket. A közbeszerzési hatóság honlapjára felkerült a gyanúsnak talált közbeszerzések listája, de ebből a listából nem derül ki, milyen szabálytalanságokat találtak az átvilágítás során.

Az ÁSZ vizsgálattal kapcsolatban egy egyetem közleményt adott ki, eszerint: ″Lényeges hangsúlyoznunk, hogy a PTE nem pusztán oktatási intézmény, hanem egészségügyi szolgáltatásokat is ellát, amely a költségvetési tételek jelentős részét teszi ki, a klinikai rendszeren keresztül.

A vizsgálat még nem zárult le, értelemszerűen jelentés sem érkezett az Egyetemhez, ezért is tartjuk megdöbbentőnek, hogy a Közbeszerzési Hatóság honlapján sorra jelentek meg kifogásolt PTE beszerzési tételek. Ezek között nagy számmal szerepelnek olyan eljárások, amelyek esetében  tételesen indokolni tudja a PTE a kiválasztott beszerzési eljárási módot. Ezzel a lehetőséggel minden fórumon élni fog az intézmény, annál is inkább, mert a kifogásolt tételek nagy része az Egyetem napi működésével, illetve a betegellátással kapcsolatosak.

Lényegesnek tartjuk azt is hangsúlyozni, hogy a KDB jogorvoslati kérelem rovaton megjelent tételek összege az Egyetem éves költségvetésének mintegy 5%-át érinti.  A PTE kifogásolja azt is, hogy a tételek között szerepelnek olyan nagy értékű közbeszerzések is, amelyeket időközben kiírt az Egyetem, mint pl. a távhő- vagy a távközlési szolgáltatások, de ebbe a körbe tartozik a haemodinamikai eszközbeszerzés is.

Fontos hangsúlyozni, hogy évente mintegy 30 milliárd forintnyi beszerzést bonyolít a Pécsi Tudományegyetem, és az Állami Számvevőszék átvilágítása nem kifogásolt egyetlen európai uniós, illetve kiemelt beruházással kapcsolatos közbeszerzést sem.”

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink