hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Augusztustól receptre jön a gáz

Augusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja az úgynevezett mofetta-, vagyis a szén-dioxidos szárazfürdő-kezelést, amely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, Mátraderecskén érhető el - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője az MTI-vel.

Horváth László kormánymegbízott hangsúlyozta: az erről szóló kormánydöntés új fejezetet nyithat, mind a Magyarországon nyilvántartott mintegy egymillió érbeteg, mind pedig a település életében.  A döntés nyomán a jövőben 85 százalékos társadalombiztosítási támogatással vehető igénybe a mofettakezelés, vagyis "felírható receptre" - tette hozzá a politikus. Elmondta: a mellékhatások nélkül gyógyító gáz elsősorban a magas vérnyomással, illetve az érszűkületi problémákkal küzdő betegeknek nyújt segítséget. A kormánymegbízott úgy véli, hogy a döntés nem csupán a gyógyulni vágyóknak lehetőség, hanem a település számára is alkalom a gyógyturizmus fellendítésére. Annál is inkább, mert a társadalombiztosítás a Mátraderecskére történő utazást is támogatja a jövőben.

Horváth László emlékeztetett arra, hogy 1992-ben pánik tört ki, amikor feltört a szén-dioxid gáz a településen; még a kilakoltatás gondolata is felvetődött. Azóta a katasztrófaturizmust felváltotta a gyógyturizmus, 2001 és 2003 között megépült Magyarország egyetlen gyógygázfürdője.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés