hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Mellkasi feltáró műtétek helyett katéteres eljárások

Áttörés a szívgyógyászatban

Áttörést hoztak a legújabb amerikai vizsgálatok a szívgyógyászatban, amely nyomán a katéteres eljárások térnyerése várható a mellkas feltáró műtétekkel szemben, már nemcsak a nagy műtéti kockázatú, hanem a betegek szélesebb körében is. Egyebek mellett erről is szó volt a Magyar Kardiológusok Társaságának ez évi kongresszusán. Dr. Csanádi Zoltán a társaság frissen beiktatott elnöke szerint ez az eredmény forradalmi, alapjaiban változtatja meg a jövőben az aorta billentyű betegek gyógyítását.  

A közelmúltban bejelentett amerikai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a súlyos aortabillentyű-szűkület katéteres kezelése kiválthatja a mellkas megnyitással járó műtéteket a betegek szélesebb körében. Vagyis nemcsak azok számára jelent megoldást, akiknél magas kockázatú a hagyományos sebészi megoldás, hanem az alacsony vagy közepes műtéti kockázattal rendelkező betegek számára is kíméletesebb és egyéb szempontból is előnyösebb lehet ez az eljárás: nemcsak kevesebb szövődménnyel, kockázattal, de gyorsabb felépüléssel is számolhatnak a betegek.

Ezt a beavatkozást, a katéteres aorta billentyű beültetést (az angol kifejezés betűszava TAVI) az aortabillentyű szűkület kezelésére fejlesztették ki, ami a 75 évnél idősebb emberek 5 százalékát érinti, egy harmaduknál szóba sem jöhet a nyitott szívműtét annak magas kockázata miatt. Műtét nélkül súlyos billentyű szűkület esetén a betegek mintegy fele 1 éven belül meghal. Eredetileg a TAVI beavatkozás kifejlesztésének a célja az volt, hogy ezeknek a betegeknek a túlélését és életminőségét javítsa. Az új eredmények alapján a katéteres módszer a betegek többségénél szóba jön, az Egyesült Államokban már az aorta billentyű szűkületek kezelésében a katéteres módszert gyakrabban alkalmazzák, mint a szívsebészeti megoldást.

A műbillentyű katéteres beültetése leggyakrabban a combverőéren keresztül, a mellkas megnyitása nélkül történik, mindössze 1-1,5 órát vesz igénybe, ellentétben a több órás szívműtéttel. A katéteres megoldást követően lényegesen rövidebb a lábadozási idő, a betegek néhány nap elteltével elhagyhatják a kórházat, nincs szükség több hetes kórházi tartózkodásra – mondta dr. Csanádi Zoltán professzor, a Debreceni Kardiológiai Intézet vezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának új elnöke.

Arról, hogy egy adott betegnél a katéteres vagy a hagyományos sebészi eljárástól várható jobb eredmény, részletes kivizsgálást követően a kardiológust és a szívsebészt is magába foglaló „heart team” dönt, illetve tájékoztatja a beteget a várható előnyökről és kockázatokról az egyik, vagy a másik megoldás esetén. A katéteres aorta billentyű műtétek száma a hazai centrumokban évről-évre nő, viszont így is még több mint egy év a várakozási idő, hosszabb, mint a szívsebészeti megoldások esetében.

(forrás: Magyar Kardiológusok Társasága, SENSATION EVENT & CONGRESS KFT.)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés