hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Asztalon a jövő évi költségvetés (FRISSÍTVE: Palócz Éva szerint...)

A jövő évi költségvetési tervben egyelőre szó sincs további ágazati béremelésekről – az talán a céltartalékban kaphatott helyet –, az egészségpénztári kassza pedig egyelőre úgy néz ki, mintha lekopizták volna az ideit.

A háziorvosi rendszer a tervek szerint jövőre 107 milliárd forintból gazdálkodhat. Ez ugyan első ránézésre több, mint az idei 97 milliárd.  Ugyanakkor a költségvetési terv is megerősíti Zombor Gábor napokban elhangzott közléseit. Az egészségügyért felelős államtitkár – mint arról a MedicalOnline is hírt adott – közölte, hogy jövőre is további 130 ezer forinttal nő havonta a praxisok bevétele, bár ennek lesznek bizonyos feltételei. Vélhetően erre szolgál az a 10 milliárd forint, amely az „alapellátás megújításának II. üteme” című soron szerepel. A béreket illetően egyébként a tervezet igencsak szűkszavú, legalábbis, ami az egészségügyi ágazatot illeti, mivel csak arra szorítkozik, hogy megerősítse Zombor korábbi szavait: a jelenleg bérkiegészítésként kapott emeléseket jövőre alapbéresítik. Ugyanakkor jelentősen , közel 16 milliárd forinttal emelnék az úgynevezett célelőirányzat összeget (idén 67,7, jövőre 83,8 milliárd), vagyis az államtitkár által említett közel 16 milliárdos emelés talán itt kapott helyett. Konkrétan azonban nem utalnak rá.

Ami a részleteket illeti (zárójelben az idei költségvetési tételeket feltüntetve, az összegek milliárdban értendők): védőnők-iskolaegészségügy 22,5 milliárd (22,5), fogászat 25,9 (25,9) betegszállítás 6,2 (6,2), művesekezelés 23,1 (23,1), otthoni szakápolás 4,6 (4,6), mentés 29,4 (29,4), labor 21,3 (21,3). A gyógyszerkassza több tételből tevődik össze. A járóbetegek medicináinak támogatására 231,4 milliárdot szán a kormány, de ez mindig kiegészül a gyártói befizetésekkel, amelynek nagyságát jövőre 58 milliárddal kalkulálják. Így a tényleges kassza 289,4 milliárd forint, amihez további 15,7 milliárd forint társul. Ennyiért szerzi be a vérfaktorokat az egészségpénztár a rászorulóknak. A teljes összeg tehát 307,1 milliárd.

Az összevont szakellátás finanszírozására jövőre 633,9 milliárd forintot szán a nemzetgazdasági tárca, ez körülbelül 5 milliárddal több, mint idén. Valamennyit emelkedik a gyógyászati segédeszközök támogatása, 48 (44,9) illetve a kötszerekre – 7 milliárd az idei 6,2 helyett – szánt összeg.

Fenmarad a gyógyszertárak összesen 8,1 milliárdos támogatása, amellyel többek között a generikus program végrehajtását támogatja a kormány. Változatlan marad a közgyógyellátottak havi 12 ezres – illetve egyszeri 6 ezer forintos – kerete is.

Ami a bevételeket illeti, népegészségügyi termékadóból 26,7, míg a dohánygyárak befizetéseiből további 11,5 milliárd forintot remél az e-alap, miközben változatlanul ebből a kasszából utalják – összesen 116,3 milliárd forint nagyságban – a gyermekgondozási díjat.

A szociális hozzájárulási adó 79,43 százaléka a nyugdíj, míg 20,57 százaléka az e-alapot illeti jövőre, miközben az egészségügyi szolgáltatási járulék az idei 6930-ról 7050 forintra nő. E havi befizetésért kizárólag természetbeni ellátás „vásárolható” meg. 

 

FRISSÍTÉS (2015. 05. 14. 10:38):
Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a Magyarország élőben című műsorban úgy kommentálta a költségvetést, hogy túlélési politika zajlik az egészségügyben. „Nincsen makroszinten áttörés, ettől még mikroszinten bizonyos lépések történhetnek” – fogalmazott a Hír Tv műsorában, ami visszanézhető az mno.hu-n.

hirdetés

Könyveink