hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

ÁSZ: előrelépés a kórházak gazdálkodásában

24 egészségügyi intézmény gazdálkodási kockázatait értékelte az Állami Számvevőszék, és 16 kórház vezetője 2017. után kialakította a gazdálkodásban rejlő kockázatok kezelését, illetve megteremtette a közpénzekkel és az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős, korrupciótól védett gazdálkodás garanciális feltételeit.

Az ÁSZ ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a 8 magas és közepes kockázatú egészségügyi intézménynél intézkedések szükségesek a fennálló kockázatok kezelése érdekében.

Az ellenőrzés során az ÁSZ azt értékelte, hogy a kockázatértékelés alapján kiválasztott egészségügyi intézmények vezetői megteremtették-e a közpénzekkel, valamint az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős és korrupciótól védett gazdálkodás garanciáit. Ennek érdekében az ÁSZ az intézmények gazdálkodásának szabályozottságát, a beszámoló elkészítését, és annak leltárral való alátámasztottságát, valamint az előirányzatokkal való gazdálkodást ellenőrizte, mint lényeges területeket a 2015-2017. évek tekintetében.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy 2017-ben az ellenőrzött 24 egészségügyi intézményből 13 intézmény közepes, 11 intézmény magas kockázatú volt a lényeges területek összesített értékelése alapján. Az ellenőrzött intézmények 2015-2017-ben az éves költségvetési beszámolóban szereplő mérlegtételek értékét nem támasztották alá leltárral, amelynek hiányában az éves költségvetési beszámoló nem mutatott megbízható és valós képet vagyoni helyzetükről. A kötelezettségvállalásokról szóló nyilvántartás vezetésének hiányában a költségvetési előirányzatokkal való szabályszerű gazdálkodás, és felhasználás alapvető feltételeit nem teremtették meg. A belső kontrollrendszer szabályszerű kialakításáról pedig mindössze 3 intézmény (Bajai Szent Rókus Kórház, Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós) gondoskodott az ellenőrzött időszakban.

A 24 intézményből 16 intézmény már az ellenőrzés közben javította a feltárt szabálytalanságokat, hibákat, ennek eredményeként a gazdálkodásukban rejlő kockázatok az ellenőrzött időszakot követően (2017. után) csökkentek. A belső kontrollrendszeren belül a kontrollkörnyezetet 9, a kontrolltevékenységeket 8, az integrált kockázatkezelési rendszert 6 intézmény alakította ki szabályszerűen. Történtek előrelépések az előirányzatokkal való szabályszerű gazdálkodás és a beszámolási kötelezettség szabályszerű teljesítése érdekében is. A megtett intézkedések eredményeként a 16 egészségügyi intézmény pénzügyi és vagyongazdálkodásában rejlő kockázatok is mérséklődtek.

Ugyanakkor a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, illetve a nyíregyházi székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház esetében a szabályszerű gazdálkodás feltételeinek kialakítása, a beszámoló leltárral való alátámasztottsága és az előirányzatokkal való gazdálkodás területén továbbra is fennállnak a kockázatok, ezért az intézmények magas kockázatúak. A gyöngyösi Bugát Pál Kórház, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet, valamint az esztergomi Vaszary Kolos Kórház gazdálkodása továbbra is közepes kockázatú.

Az Állami Számvevőszék a jelentésben foglalt megállapítások alapján a 8 intézmény vezetője részére fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, közölte honlapján a szervezet.

A teljes információ

hirdetés

Könyveink