hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Amputációk: dicstelen adatok Magyarországról

A magyarországi amputációs adatokat állították rossz példaként a szakemberek elé az Európai Érsebész Társaság hamburgi konferenciáján.

A szakpolitika és az érsebészek közötti szorosabb együttműködés fontosságát is hangsúlyozta Christian-Alexander Behrendt, a nemzetközi vaszkuláris regiszter titkára, aki az Európai Érsebész Társaság (European Society for Vascular Surgery, ESVS) Hamburgban, szeptember 24-27-e között megrendezett konferenciáján elhangzottakat foglalta össze. A német érsebész szerint az amputációk számának csökkentéséhez a végtagiszkémia megelőzésére és a perifériás érbetegségek kezelésére egyaránt nagyobb figyelmet kell fordítani, ami a szakpolitika és a szakma együttes fellépésével érhető el.

Kelet-Európában, és különösen Magyarországon az érbetegségek megelőzésére és gyógyítására fordított egészségügyi kiadások összege elmarad azoktól az országokétól, ahol alacsonyabb az alsóvégtagi amputációk aránya – ismertették a konferencián egy nemzetközi tanulmány adatait. A felmérés rámutatott az egyes országok közötti szembetűnő különbségekre az alsóvégtagi amputációk számában. Példaként Christian-Alexander Behrendt elmondta, hogy a nemzetközi vaszkuláris regiszter adatai szerint – amelyben 12 ország 259 millió páciensének adatait elemezték 2010-2014 között – Magyarország kiugróan magas amputációs rátával rendelkezik, az átlagos incidencia 100 ezer esetre vetítve 41,4 volt, míg ugyanez az arány a legjobban teljesítő Új-Zélandon mindössze 7,2.

Itthon is mondják…

 A meglehetősen rossz amputációs arányra a hazai szakmai szervezetek is folyamatosan figyelmeztetnek, álláspontjuk szerint az amputációk száma az érbeteg ellátás egészéről tükröt mutat. Az ellátás elégtelenségben a betegek életmódja mellett a késlekedő diagnózis, a gyógyszeres megelőzés hiánya, a nem megfelelő gondozás, valamint a szükséges érsebészeti, vagy intervenciós radiológiai beavatkozások elmaradása egyaránt szerepet játszik. A betegutak optimalizálása mellett szükségesnek tartják az érbeteg ellátás centrumosítását is, hogy a páciensek a legmegfelelőbb helyen, időben és minőségben jussanak ellátáshoz.

Az amputációk számát 2030-ra felére csökkentené az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma is, ezt szolgálja a nemzeti keringési szakpolitikai program 2019-2022, amelynek részeként részletes javaslatokat dolgoztak ki az érintett orvosok bevonásával. Ebben többek között az is szerepel, hogy az érszűkület megelőzése érdekében harminc százalékkal csökkentik a dohányzók arányát és a keringési betegségek okozta korai halálozást, tíz százalékkal pedig azok számát, akik semmilyen fizikai aktivitást nem folytatnak. Mindezek mellett az érbeteg ellátás szervezett centrumosítására is ígéretet tett már a szakpolitika.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink