hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Álmatlanságunk súlyos következményei

Úgy tűnik, még soha nem volt olyan nehéz nyugodtan végigaludni az éjszakát a briteknek, mint manapság, amikor 51,3 százalékuk panaszolja, hogy nehezen merül álomba. A nők körében ez háromszor gyakoribb, mint a férfiaknál – a nők 75 százaléka és a férfiak 25 százaléka küzd elalvási problémákkal. 

A brit Országos Egészségügyi Szolgálatnak (NHS) elő kell segítenie az álmatlanság kezelését, vagy pedig szembe kell néznie a diabétesz, a depresszió és más betegségek gyakoriságának növekedésével. Egyebek között ez derült ki a legutóbbi országos alvásvizsgálatból, amely szerint az álmatlanság veszélyezteti a britek egészségét.

A vizsgálatot dr. Colin Espie, a Glasgow-i Egyetem professzora, a Sleepio nevű, alvással foglalkozó szervezet egyik alapítója vezette, s szerinte az eredmények „valódi egészségügyi gondokra utalnak, amelyeket komolyan kell venni”. Az álmatlanságban szenvedők negyedrésze több mint 11 éve küzd ezzel a problémával.

almatlansagunk_sulyos_kovetkezmenyei

 

„Az álmatlanság nemcsak az alvást, hanem az ébrenléti állapot számos aspektusát is befolyásolja. A rossz alvás nagyon gyakori, és minden bizonnyal károsítja a britek egészségét. Itt az ideje, hogy az NHS odafigyeljen azokra a tudományos bizonyítékokra, amelyek szerint az álmatlanság növeli például a diabétesz és a depresszió kockázatát– mondta dr. Espie.

Az alvásvizsgálatot ebben az évben végezték, és 11.129 felnőtt személyt vontak be. Az alvászavarokról beszámoló emberek 55 százalékának – saját véleményük szerint – a rossz alvás miatt párkapcsolati problémái vannak, 77 százalékuknak koncentrációs zavarai, 64 százalékuk mondta azt, hogy nem eléggé produktív a munkahelyén, 83 százalékuk hangulatzavarról és 93 százalékuk energiaszegénységről számolt be.

„Igazolt tény, hogy az álmatlanság nagyon eredményesen kezelhető kognitív viselkedésterápiával. Az NHS-nek biztosítania kellene, hogy az alvászavarban szenvedők számára éppúgy elérhető legyen ez a kezelés, mint a depressziósoknak vagy szorongásos betegeknek” – fejtette ki véleményét dr. Espie.

Egy két évvel ezelőtti állatkísérletes vizsgálat valószínűsítette, hogy az álmatlanság elősegíti az Alzheimer-kór kialakulását, november elején pedig olyan közleményt publikáltak tokiói kutatók, amely szerint a jó éjszakai alvás hiánya megkétszerezi a depresszió kockázatát.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, The Guardian)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés