hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Agyvérzés után biogél

Agyvérzést gyógyító gélt kifejlesztésén dolgoznak az UCLA egyetem kutatói, és egerekben már komoly sikereket értek el, írja az Index. A Nature Materials című tudományos lapban publikált tanulmányuk szerint a megtámasztásul szolgáló biogél segítette a vérerek és az idegsejtek növekedését.

Stroke, agyvérzés vagy agyi érelzáródás után általában inaktív marad a sérült terület, a speciális gél azonban lehetővé tette az agyszövetek regenerációját, mondta Thomas Carmichael, a tanulmány vezető szerzője.

Az agynak korlátozott regenerációs képessége van, ebből a szempontból nagyon eltér a bőrtől vagy a májtól. Nem létesülnek új kapcsolatok, erek és szövetstruktúrák a sérülés után, az elhalt agyi szövet felszívódik, és egy üres terület marad a helyén. Ezt az üreget töltötték fel a tudósok a speciális hidrogéllel, amely egyfajta belső állványzatot hozott létre. Ezen tudtak növekedni új erek és idegsejtek.

A gélt gyulladásgátlóval is kezelték, a gyulladás ugyanis megnehezíti a működő szövet újranövesztését.

Az egerekben 16 hét elteltével új idegi kapcsolatok és erek jöttek létre, és észlelhetően javult az állatok táplálékszerzési képessége, tehát a motoros funkcióik is fejlődtek. Egyelőre nem világos, hogy tényleg az új szövetek lettek működőképesek, vagy az új szövet javítja a környező, épen maradt agyi szövet működését, írja az UCLA bejegyzése alapján az Index.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink