hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Agyra támad a zsír

Az elhízás és a magas zsírtartalmú étrend megváltoztathatja az agyműködést, különösen a hipotalamuszt és az étvágy szabályozását - idézte amerikai kutatók megállapítását a Scientific American cikke alapján az MTI.

A Journal of Clinical Investigation című szakfolyóiratban közzétett két tanulmány azzal a rossz hírrel szolgál a lefogyni, majd normál testsúlyukat megtartani vágyó elhízott embereknek, hogy a túlsúly és a zsírban gazdag étrend az agyműködést is megváltoztatja.

Különösen a hipotalamuszban figyelhető meg szerkezeti módosulás. Ez a mandulaméretű agyterület részt vesz az éhség és a szomjúság szabályozásában, de befolyásolja az alvási ciklust és a testhőmérsékletet is. Ha működésében zavar támad, akkor előfordul, hogy akkor is éhesnek érzi magát valaki, amikor már elegendő ételt fogyasztott el.

Az egyik tanulmány azt mutatta, hogy elhízott emberek és kísérleti patkányok agyában is a hipotalamusz körül lévő neuronok gyulladás miatt károsodtak. A magas zsírtartalmú étrendről ismert volt eddig is, hogy növeli a gyulladást a szervezetben, ám a gyulladás jelei hetek vagy akár hónapok elteltével jelennek csak meg. Joshua Thaler és munkatársai vizsgálataiból azonban az derült ki, hogy az agyban zajló elváltozások igen gyorsan, akár 24 órán belül láthatóvá válnak a mágneses rezonanciás (MRI) felvételeken.

A másik tanulmányban David McNay és kutatócsoportja úgy találta, hogy a zsíros étrenden tartott egereknél a szokásosnál sokkal lassabban képződtek új neuronok az elöregedett idegsejtek helyett.

A testsúly, az étrend és az agyműködés közötti kapcsolat tanulmányozására további vizsgálatok szükségesek, azt azonban minden eddiginél határozottabban lehet állítani, hogy a legegyszerűbb megoldás, ha nem hízunk el.

(forrás: MTI, Scientific American)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink