hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Agykontroll és feng shui

A márciusi hannoveri CeBIT-en két hatalmas pavilon foglalkozott a „public sector” – és ezen belül a gyógyítás, illetve az egészségmegőrzés – elektronikus technológiáival. A két fő irány: a betegek életének, valamint az orvosok munkájának megkönnyítése – ezekre találnak olykor mókásnak tűnő, de műszaki szempontból mindig látványos megoldásokat.

Ahogyan az egész vásáron, az egészségüggyel foglalkozó zónákban is a lokalizációs, azaz helymeghatározáson alapuló készülékek és szolgáltatások vonzották a legtöbb érdeklődőt. A Bornemann cég mobil helymeghatározó eszköze, a Rescue Dobber a navigációs készülékekhez hasonlóan a GPS technológiára épül: a segélyhívó gombjának megnyomásával eljuttatja a vészhívást a hívó pontos helyzetével együtt a hívott félnek. Az eszköznek van „területjelző” funkciója is: amint a jeladó viselője átlépi egy kiválasztott terület határát, a Rescue Dobber riasztójelzést küld a segélyhívó központba, illetve a beállított hívószám(ok)ra. Emellett az összes mozgásadatot eltárolja a memóriájában, így bármikor térkép formájában, grafikusan vissza lehet keresni az adott személy mozgását. A súlyos, rohammal járó betegségek, illetve demencia esetén adhat esélyt a készülék segítségre szoruló személyek gyors megtalálására, illetve eltévedésük megelőzésére.
  A vásáron folyamatosan reflektorfénybe állították a „viselhető”, illetve a

  gondolattal vezérelhető

egészségügyi informatikai újdonságokat. Az osztrák Guger Technologies az „agykontroll” technológia egyik globális úttörője: jelenleg az egyszerű számítógépes utasítások gondolatvezérelt bevitelénél tartanak, de ez a megoldás már csak egylépésnyire van például az aggyal működtethető protézisek világától. Hasonlót egyébként a magyar Pannon mobiltársaságot tulajdonló Telenor standján is láthatott a közönség: a fejpántos érzékelővel felszerelt önkéntesek sajátos játékot játszhattak, amelyben a pályán lévő golyót kizárólag gondolataik segítségével irányították.
  Szemmozgással vezérelhető a Tobii Technology nevű svéd vállalkozás terméke. A cég standján a látogatók is kipróbálhatták a technológiát: a speciális monitor beépített kamerája érzékelte a szem mozgását, az utasításokat pislogással, illetve a szemgolyó mozgatásával lehetett kiadni. A 12 ezer euróba kerülő rendszerrel szemmel írni is lehet: ha a felhasználó a billentyűzet egyik betűjére néz, a kiválasztott karakter máris megjelenik a képernyőn.
  Az mp3 zenetömörítési szabvány kidolgozásáról híres német Fraunhofer Intézet különleges programot fejlesztett ki: a gesztusokkal irányítható rendszer egyelőre öt különböző mozdulatot képes utasításként értelmezni, és akár egy hétköznapi PC és a legolcsóbb webkamera is elegendő a használatához. Például a hüvelykujj felemelése az alkalmazások elindítását (mondjuk egy zene lejátszását) eredményezi. Ezzel a módszerrel a mozgáskoordinációs problémákkal küzdők is képesek lesznek számítógépeket, illetve komputerizált eszközöket kezelni.
  A CardGuard olyan vezeték nélküli egészségügyi rendszert fejlesztett ki, amely szünet nélkül monitorozza a felhasználó egészségi állapotát és fittségét, és szükség esetén be is avatkozik, például riasztással vagy egészségügyi tanácsokkal. A Sony Ericsson lépésés kalóriaégetés-számláló „fitnesztelefonnal” vette célba az egészséges életmód híveit. A Motorola feng shui telefonja is rájuk összpontosít. A készülék – mikrofonjai segítségével – 3D-s akusztikus „képet” készít a szobáról, megméri a zajszintet, a GPS segítségével a földrajzi elhelyezkedést, a kamerával a színeket, majd elemzést készít arról, hogy a helyiség mennyire harmonikus és pihentető.
  Az egészségügyi informatika „komoly” alkalmazásai közül a betegadatok kezelése, illetve a gyógyítási folyamatba beépülő rendszerintegráció jelenti a legnagyobb üzletet. A CeBIT nyitónapján jelentette be a Google a Google Health platformot, amely a betegek személyes aktáinak elektronikus tárolását és kezelését szolgálja. Az internetes keresőjéről ismert amerikai cég korábban több kórházzal, vállalattal, biztosítóval és gyógyszerkísérleteket folytató társasággal írt alá szerződést a közös munkáról. Az új rendszer célja, hogy az elektronikus ügyintézésre történő végleges átállás folyamatát jelentősen felgyorsítsa, illetve lehetővé tegye a különböző nyilvántartási megoldások összekapcsolását. Mivel a rendszer tárolni tudja az orvosi feljegyzések mellett a korábban felírt gyógyszerek teljes dokumentációját és a vizsgálatok eredményeit is, lehetővé válik a gyors információcsere, a rendelési időpontok lekötése vagy a receptek kitöltése. A Microsoft is bemutatott egy hasonló megoldást Health- Vault néven, amelynél a beteg mondhatja meg, hogy az egyes orvosok és egyéb illetékesek pontosan milyen leletanyagokhoz férhetnek hozzá.
  Az IBM – a Google-hoz hasonlóan – szintén azt tárta a közönség elé, hogy hogyan kapcsolhatók össze a jelenleg egymástól elszigetelten működő

   telematikus

(a hálózaton keresztül kommunikáló, a távolból is utasítható) összetevők és termékek egyetlen rendszerré. A megoldás kulcsát olyan szoftveres környezet jelenti, amely – a vállalati termelésirányításhoz hasonlóan – integrált folyamatkontrollt valósít meg, összehangolva a hardver- és szoftverperifériák működését. Az IBM fejlesztette ki azt a mobil orvosi információs és adatszolgáltató rendszert is, amely okostelefonokra, PDA-kra épült JAVA alapú infrastruktúrát használ. Ennek lényege, hogy az épületen vagy akár városon belül mozgásban lévő embereknek a beállításoktól, helyzetüktől, időponttól függően adatokat továbbít: személyes információkat, dokumentumokat, térképeket vagy akár multimédia-tartalmakat, s mindezeket automatikusan és lekérés alapján is megkaphatjuk. Az egészségügyi gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy az orvos percre pontosan értesülhet a betege hollétéről, állapotáról, elkészült vizsgálati eredményeiről.
  Az IBM standján ugyancsak voltak elektronikus

  betegkártya-megoldások.

Az Európai Unió tagállamaiban (így hazánkban is) elvileg 2008-tól kell bevezetni az egységes formátumú elektronikus egészségbiztosítási kártyát: az új, fényképpel ellátott eszközök egyik oldalán az uniós, a másikon a nemzeti ellátásra jogosító adatok lesznek olvashatók. Ausztriában és Németországban várhatóan 2010-re épül ki a rendszer, Bulgáriában viszont már 2007 februárjában megkezdődött a hálózat fejlesztése. A kialakítandó rendszereknél az elektronikus dokumentumon fellelhető adatok védelme jelenti a legnagyobb problémát. Az IBM betegkártyája erre a dilemmára többszintű hozzáférési jogosultsággal válaszol: bizonyos adatok, amelyek az akut ellátás sikerét alapjaiban befolyásolják (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, alvadásgátló kezelés), mindenki számára hozzáférhetők, míg a személyes adatokat és a részletes anamnézist csak az arra felhatalmazottak tekinthetik meg.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
MARÓTI ERIKA
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés