hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

AB: kedden folytatják a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos eljárást

Kedden folytatja az Alkotmánybíróság (AB) teljes ülése a magánnyugdíjppénztárakra vonatkozó határozattervezet tárgyalását - közölte a testület sajtófőnöke.

Arra a kérdésre nem tudott válaszolni Sereg András, hogy kedden megszülethet-e a határozat.

Szeptember elsejétől öt új alkotmánybíró kapcsolódik be a testület munkájába, akiket június végén a kormánypártok jelöltjeként, titkos szavazáson kétharmados többséggel választott meg a parlament.

Az origo hírportál szerint a határozattervezet kimondja, hogy azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak. Az origo úgy értesült, hogy a tervezet szerint semmis a kormány kezdeményezésére a parlament által októberben elfogadott törvénynek az a része, amely megvonja az állami nyugdíjjogosultságot a magánnyugdíjpénztárban maradóktól.

Az internetes portál korábbi cikke szerint az AB a törvénynek azt a pontját is megsemmisítené, amely a munkáltatói nyugdíjjárulékot átnevezte nyugdíj-hozzájárulássá. Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki járulékot fizet, cserébe valamilyen szolgáltatásra lesz jogosult, míg a hozzájárulás formálisan adónak minősül, adóért pedig közvetlenül nem jár ellenszolgáltatás. Így a jelenlegi, AB által vizsgált törvény alapján hiába fizeti be a munkáltató a közterhet - nyugdíjhozzájárulást -, alkalmazottja még nem lesz jogosult állami nyugdíjra. Ezzel összefüggésben az AB tervezete kimondaná, hogy az állami teher elnevezése nem írja felül annak tartalmat, vagyis továbbra is nyugdíjjogosultságot ad a nyugdíjkasszába folyó közteher megfizetése, bármi is legyen annak a neve.

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az MTI érdeklődésére sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó alkotmánybírósági döntés tervezetéről szóló sajtóhíreket, amikor azok nyilvánosságra kerültek.

hirdetés

Könyveink