hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészségpolitika

A világjárvány fogalmát feszegették

A világjárvány (pandémia) fogalma körüli ellentmondásokat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) túlzónak bizonyult jóslatait feszegették kedden az Európa Tanács (ET) strasbourgi székházában tartott nyilvános meghallgatáson – anélkül, hogy érzékelhetően közeledtek volna az eltérő álláspontok.
Az ET parlamenti közgyűlésének társadalmi ügyekkel foglalkozó bizottsága által szervezett rendezvényt azok a parlamenti képviselők kezdeményezték, akik szerint az újinfluenza nem valóságos pandémia, hanem „áljárvány”, amelyet a gyógyszeripari lobbi a veszély eltúlzásával erőltetett a világra, nagy mennyiségű oltóanyag eladása érdekében. A meghallgatáson jelen volt Fukuda Keidzsi, a WHO főigazgató-helyettese, az európai gyógyszeripar képviselői, valamint több szakértő. Fukuda határozottan cáfolta a gyógyszeripari laboratóriumok részéről történt nyomásgyakorlás vádját.
 
Politikai szinten először Wolfgang Wodarg német szociáldemokrata képviselő vetette fel a témát, aki eddig az ET-ben az egészségügyi albizottság vezetője volt. Ő és hozzá hasonlóan sokan úgy vélekednek, hogy a 2005–2006-os madárinfluenza kampány, majd a mostani kampány, amely „sertésinfluenza” néven indult, sokat ártott a nagy nemzetközi egészségügyi intézmények tekintélyének.
 
„A fenyegető világjárvány meghatározása nem történhet úgy, hogy közben a gyógyszereladók befolyást gyakorolnak” – hangsúlyozták nyilatkozatukban a meghallgatás kezdeményezői.
 
Fukuda a hozzá intézett kérdésre válaszolva úgy definiálta a világjárványt, hogy abban csak a fertőződés elterjedése jelenti a mércét, a járvánnyal járó halálesetek száma nem. Csakhogy többen emlékeztettek arra, hogy a WHO hatalmas számú halottat jósolt a H1N1 influenzajárvány következményeként. Idéztek olyan WHO-illetékeseket, akik korábban elismerték, hogy a világszervezet időközben „finomította” a pandémia definícióját.
 
A WHO főigazgató-helyettese éles bírálatokat kapott a hozzászóló képviselőktől, aki a szemére vetették: a jóslatokkal milliókat ejtett rettegésbe a szervezet, és arra vette rá a kormányokat, hogy hatalmas pénzeket fizessenek ki a fölöslegesnek bizonyult oltóanyag-mennyiségért. Fukuda ellenérvéként egyebek közt hivatkozott arra, hogy a járvány még nem ért véget. Másfelől azt hangsúlyozta, hogy a WHO feladata figyelmeztetni a veszélyre. Határozottan cáfolta ugyanakkor, hogy szakembereiket anyagi érdekeltség fűzhette a járvány veszélyeinek eltúlzásához.
 
A meghallgatást követő sajtótájékoztatón Wodargot megkérdezték, milyen bizonyítéka van a gyógyszeripar általi nyomásgyakorlásra. Azt válaszolta, hogy természetesen semmilyen „nyomozati” anyag nincs a birtokában, de abból a mértékből, amennyire a WHO eltúlozta a járvány várható halottainak számát, szakmai ismereteinek birtokában – Wodarg maga is orvos – nem tud másra következtetni.
 
Az ET-ben azt tervezik, hogy jelentéstervezetet készítenek a témában, amit a nyáron vagy ősszel a parlamenti közgyűlés plenáris napirendjére terjeszthetnek.
 
MTI
 

cimkék

hirdetés

Könyveink