hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A tünetmentes vesebetegség kimutatása egy egyszerű teszttel

A világon 60 millió embernek van krónikus vesebetegsége. Ennek korai felfedezése a kulcsa annak, hogy megelőzzük az ezzel kapcsolatos kardiovaszkuláris vagy veseelégtelenség miatti halálozást. Egy egyszerű tesztcsíkos vizsgálattal, amely kimutatja a fehérjét a vizeletben, meg lehet tudni, hogy kik a veszélyeztetett személyek – és emellett ez a teszt a létező legolcsóbb vizsgálat.

A vizsgálatot rutinszerűen el lehet végezni minden családorvosi rendelőben, és így azonosíthatók azok a betegek, akiknek tünetmentesen ugyan, de gyorsan romlik a vesefunkciójuk – az ezzel kapcsolatos kísérlet eredményeit a Journal of the American Society Nephrology (JASN) legközelebbi száma közli. A teszt alkalmazásával korábbi és hatékonyabb kezelés válik lehetővé, és csökkenthető a veseelégtelenség kialakulásának és a korai elhalálozásnak a kockázata.

A vesebetegek jelentős részének semmilyen panasza, tünete nincs egészen addig, amíg betegségük már a késői fázisba nem jut. A betegség korai kimutatása elvileg megvalósítható a teljes populáció rendszeres szűrésével, azonban ez a megoldás túlságosan költséges lenne.

Dr. William Clark, a kanadai Western Ontarió-i Egyetem munkatársa és kollégái azt mérték fel, hogy a vizeletfehérje egyszerű és rutinszerűen végezhető kimutatásával azonosíthatók-e azok a személyek, akiknél a legnagyobb a gyors vesefunkció-csökkenés kockázata. A legtöbb nyereséget, a korai kezelést ezek a betegek várhatják a rendszeres vesefunkció ellenőrzéstől.

A kutatók egy rendelő 2574 betegét követték átlagosan 7 éven át. Azt találták, hogy a pozitív fehérjeteszt ( a fehérjekoncentráció ≥1g/l) erős előrejelzője volt a gyors vesefunkció-romlásnak. A vizsgálat kezdetén a teszt a résztvevők 2,5 százalékában volt pozitív. Ezekben a személyekben ezután rendszeresen ellenőrizték a vesefunkciót, és 38 százalékukban ez gyorsan romlott.

A résztvevők 90,8 százalékában a teszt helyesen jelezte, hogy fennáll-e gyors vesefunkció-romlás, 1,5 százalékuk esetében adott hamis pozitív, és 7,7 százalékukban hamis negatív eredményt. Azokban, akikben fennálltak bizonyos kockázati tényezők (magas vérnyomás, kardiovaszkuláris betegség, diabétesz, 60 évesnél idősebb életkor) a tesztcsíkos vizsgálat 13 százalékról 44-re növelte annak valószínűségét, hogy felismerjék a gyors vesefunkció-csökkenést.

„Kimutattuk, hogy egy populáció rutin, olcsó tesztcsíkos szűrése lehetővé teszi, hogy orvosoknak kevesebb betegben kelljen rendszeresen ellenőrizni a veseműködést ahhoz, hogy megtudják, kikben romlik gyorsan a vese funkciója; ezeknek a személyeknek jelentős előnyük származik a betegség korai felismeréséből és kezeléséből” – mondta dr. Clark

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés