hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A túlélés szerencse kérdése

Adatgyűjtés nélkül gyakorlatilag a véletlenen múlik az életünk – szögezte le dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató az Origó tudósítása szerint.

Ahhoz, hogy forradalmasítsuk az orvostudományt, két dologra van szükségünk: hardverre és szoftverre, azaz az eszközökre és ránk, emberekre. Dr. Meskó Bertalan szerint a könnyebb a hardvert fejleszteni, hiszen ma már olyan kütyük állnak a rendelkezésünkre, amelyekről egy-két éve még álmodni sem mertünk - a nehezebb dió az lesz, hogy az emberek elfogadják ezeket az eszközöket a mindennapi életben – tudósít az Origó az orvosi jövőkutató a T-Systems Magyarország Symposiumon tartott előadásáról.

Jelenleg gyakorlatilag a szerencsén múlik, hogy túlélünk – ha éppen jókor méretjük meg a szívverésünket, éppen jókor olvasunk el egy cikket egy betegségről, éppen időben érkezik a mentő, ha rosszul leszünk. Ezeknek nagy részét meg lehetne előzni azzal, ha folyamatosan monitoroznánk magunkat – méghozzá kütyükkel, hogy ne ez legyen az életünk középpontjában. "Sokan engem néznek furcsának, mert mérek mindent magamon" - jegyezte meg Meskó. "Az igazság viszont az, hogy az a fura, hogy csak véletlenszerűen éljük az életünket, és nem méricskélünk."

Meskó szerint a legnagyobb kihívás az új technológia megérkezésével igazán az lesz, hogy mit kezdünk vele – hiszen az újítások sokkal előbb érkeznek meg, mint hogy mi fel tudnánk zárkózni. Az egészségügyi eszközök nagy részét nem is ismerjük (például a vizeletkielemző WC-t, a Hospital in a Toiletet, amely már tényleg valóság), így tényleg az lesz a kérdés, hogyan találjuk meg az egyensúlyt a digitális és a valódi élet között. Éppen ezért Meskó azt mondja, hogy most nem digitális, hanem kulturális forradalom zajlik - megtanuljuk úgy használni a technológiát, hogy az beépüljön a mindennapjainkba, de ne vegye át felettük az uralmat. Ez az igazi kihívás.

(forrás: [origo])
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!