hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

A tüdőgyógyászat gyönyörű szakma

Tizenegy évig vezette a Pulmonológiai Klinikát a 2018-as Semmelweis Napon arany pecsétgyűrűvel kitüntetett dr. Losonczy György.

Dr. Losonczy Györgyöt régi családi kapcsolat fűzi az egyetemhez, már édesapja is itt volt adjunktus (most szobra áll az Országos Epidemiológiai Központban), ő maga 1971 óta az egyetem polgára. 2007. június 1-én vette át a Pulmonológiai Klinika vezetését, mint fogalmazott „nagyon jó dolga volt”, hiszen dr. Magyar Páltól egy számára is megfelelő értékrendet, ízlésvilágot örökölt, kitűnő munkatársakkal. Büszke rá, hogy vezetése alatt a klinika életében jelentős személyi változás alig történt, tizenegy évig változatlanul két igazgatóhelyettese volt, dr. Müller Veronika (aki 2018. július 1-től a klinika igazgatója) és dr. Horváth Gábor.

Elsősorban az volt a célja, hogy a klinikán a betegellátás az addigi etikai és szakmai normák mentén történjen, illetve ezeket tovább erősítse – úgy gondolja, ez sikerült is. Tudományos teljesítménye közül kiemelte: többszöri pályázás után 2014-ben a klinika rendezte a Semmelweis Symposiumot, ahová az előadók a világ 12 országából érkeztek, garantálva a rendezvény szakmai színvonalát. Igazgatói pályafutása alatt három nagydoktori disszertáció született a klinikán, valamint ugyanennyi egyetemi tanári kinevezés is történt, emellett nőtt a docensi kinevezések, a PhD-fokozatszerzések száma is – ez az átlagot meghaladó személyi fejlődést jelent, amire szintén nagyon büszke. A klinika oktatási munkáját is sikeresnek értékelte, két nagy pulmonológiai szakkönyv szerzője, emellett több tankönyvfejezetet is írt, független idézettsége 2200, illetve még “adós” egy rövidebb tüdőgyógyászati könyvvel medikusoknak, amit pótolni fog – mondja. Sikerei közé sorolja azt is, hogy ez az országban az egyetlen tüdőgyógyászati tanszék, amelyiknek Európai Szakképzési Akkreditációja van 2014 óta.

Losonczy György kitért rá: a tüdőgyógyászat egy gyönyörű, de rosszul finanszírozott szakma, mégis úgy érzi, az elmúlt tizenegy évben sikerült lelkileg jól összetartó, szakmáját szerető és annak a fontosságát nap mint nap megélő konstruktív közösséget kialakítani a klinikán, amire szintén nagyon büszke.

A teljes beszélgetést a Semmelweis Egyetem honlapja közli.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 2,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés