hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A tisztifőorvos végzett, az anya tovább harcol

Lezárult a panaszvizsgálat annak az akut fogfájástól szenvedő fogyatékos gyereknek az ügyében, akit féléves várakozásra ítélt a magyar egészségügy – tudatja  a Népszava.

Hiába állapította meg a szabálytalanságot és a jogsértést az országos szakfelügyelő főorvos, a vizsgálatát most záró országos tisztifőorvos érdemi közbeavatkozás nélkül, mindössze dokumentációs mulasztásként értékelte a fogyatékosok fogászati ellátásnak elégtelenségét.

Vagyis a tisztiorvosi hivatal (OTH) szerint nem az a gond, hogy tényszerűen nem láttak el az állami egészségügyben egy fájdalomtól szenvedő gyereket, s bizonyíthatóan, sőt, bizonyítottan rendszeresen így járnak el ebben az intézményben – emlékzetet arra a Népszava, hogy már más, hasonló esetet is bemutatott –, inkább az a probléma, hogy erről nem tájékoztatták megfelelően az édesanyát.

Úgy tűnik, az sem számít – szűrik le –, hogy az állami kórházak fenntartói jogait gyakorló Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) már augusztusban teljesen világosan kimondta: "az egészségügyi szolgáltatók esetében akut ellátásban nem értelmezhető sem az előjegyzési-, sem a várólista. A halasztható, várólista vezetési kötelezettség alá tartozó tevékenységek között nincs fogászati ellátás, így nem tudjuk ellenőrizni, hogy valóban létezik-e fél éves előjegyzés fogászati ellátásokra fogyatékosok esetén" - írták a Népszavának. Ezzel szemben az országos tisztifőorvos vizsgálata meg sem kérdőjelezi a várólista létét, ahogy azt sem veti fel, hogy e szabályszegésért fel kellene lépni az intézménnyel szemben. Ellenben Paller Judit a panasz kivizsgálását lezártnak tekinti, s ezen túl arról tájékoztatta az édesanyát, hogy a panasztörvény értelmében az OTH felé az asszony már nem élhet fellebbezéssel, más jogorvoslati utat kell keresnie. Az érintett édesanya ezt is teszi, jelenleg az ilyen estekben járatos jogi képviselőt keres, s folyamatosan tartja a kapcsolatot sorstársaikkal is – olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés