hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

"A szülészetek olyan poroszos szellemiségűek, amilyen az ország"

A „Mitől szül a magyar nő?” című, főleg az otthonszüléssel foglalkozó minapi konferenciára tér vissza cikkében a Népszabadság.

„A szülészorvosoknak át kellene adniuk az alacsony kockázatú szüléseket a szülésznőknek. Úgy látom, hogy erre nyitottak az orvosok is” – idézi a lap a szaktárca jelenlévő képviselőjét, akit rögtön cáfol Csákány György, a Jahn Ferenc  Dél-pesti Kórház osztályvezető főorvosa:

– Elég nagy az ellenállás a szakmában emiatt. A szülésznők nem a meglévő kompetenciájuknak megfelelő, hanem annál alacsonyabb szintű munkát végeznek, ez a magyar egészségügyi rendszer sajátja – mondta a szülészorvos, akinek vezetése alatt egyedülálló módon a Jahn Ferenc Kórházban ma már a szülések hatvan százalékánál nem találkoznak a szülő nők orvossal.

S hogy miért nem követik ezt a példát más kórházak? – Természetesen a paraszolvencia, a pénz miatt – felelt nyers őszinteséggel Csákány György.

Így aztán a magyar gyakorlattal könnyen szembeszegezhető a szülésekkel kapcsolatban gyakran idézett brit példa.

Angliában a szülésznők otthoni szüléseknél és kórházakban is dolgoznak. Lesly Page A Brit Királyi Bábakollégium elnökének tapasztalata szerint ha a nők a velük kapcsolatos döntésbe beleszólhatnak, és nem fordulhat elő, hogy a megkérdezésük vagy a beleegyezésük nélkül történjen velük valami, ha nincs fölösleges beavatkozás a terhesgondozás és a szülés során, akkor több gyereket vállalnak. „Minden nőnek van bábája, de csak néhánynak van szüksége orvosra is” – foglalta össze a brit ellátás lényegét a professzor. Magyarországon a statisztikák szerint ezzel szemben nagyon magas a szükségtelen, WHO által nem ajánlott beavatkozások száma a kórházi szülészeteken. Sok helyen borotválnak, beöntést alkalmaznak, rutinszerűen vágják a gátat, emellett csak a vajúdás alatt választhatja meg a testhelyzetét a szülő nő. A kitolási szakban a magyar nők döntő többsége hanyatt fekszik, ami tudományos bizonyítékok szerint nem jó az anyának. Csákány György elismerte: a szülészetek olyan poroszos szellemiségűek, amilyen az ország. Szerinte a paternalista-patriarchális viszonyok nehezen változnak az orvosi ellátásban  - olvasható a nol.hu-n.

(forrás: NOL)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés