2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A szervátültetettek szolgálatáért

20 éves fennállását ünnepelte a hétvégén a Magyar Szervátültetettek Szövetsége. Az évfordulóról szakmai konferenciával és a „Szervátültetettek szolgálatáért” díj ünnepélyes átadásával emlékeztek meg.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 20 tagszervezetén keresztül a mintegy 5 000 magyar szervátültetett és 1300 szervre váró hosszabb és teljes értékű életéért dolgozik. Az évfordulóról szakmai konferenciával és a „Szervátültetettek szolgálatáért” díj ünnepélyes átadásával emlékeztek meg, amellyel 10 orvos, sportoló, edző kiemelkedő munkáját ismerték el. A díjakat az egészségügyi ágazat képviseletében dr. Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója és Berente Judit, a szövetség elnöke adta át szeptember 22-én.

 

A díjátadón az alábbi személyek részesültek "Szervátültetettek szolgálatáért" kitüntetésben:

 

Prof. dr. Perner Ferenc: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a hazai transzplantációs program megalapításáért,

Dr. Török Szilárd: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a legtöbb transzplantált sportoló utógondozásáért,

Dr. Tóth Szabolcs: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a sportegészségügyi program kiépítéséért,

Dr. Reé József: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a csapatorvosi feladatokat ellátásáért,

Székelyné Burja Ilona: A szervátültetettek szolgálatáért” díj a szövetség megtartásáért és fejlesztésért végzett önzetlen munkájáért,

Nagy József: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a szervátültetettek sportja iránti elkötelezettségéért,

Dr. Pécsi Annamária: „A szervátültetettek szolgálatáért” a 20 éves úszó edzői munkásságáért,

Székely Gabriella: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj röplabda edzői munkásságáért,

Jung Andrásné: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a kimagasló sportolói teljesítményéért és atlétika edzői munkájáért,

Feszt Tímea Diána: „A szervátültetettek szolgálatáért” díj a transzplantált fiatalok felkarolásáért.

(forrás: Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...