hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

A szaktárca összekapart forintjai nem segítenek a kórházakon

Elérheti a 45 milliárd forintot a kórházak adóssága, így a napokban köztük szétosztott 3,8 milliárd alig csökkenti a várólisták hosszát - írja a Világgazdaság.

Majdnem öt évet kell várnia stabilizációs gerincműtétjére annak a betegnek, aki augusztus elején kapott időpontot az Országos Gerincgyógyászati Központba. Számára sovány vigaszt jelent az az összesen 3,8 milliárd forint, amelyet most osztott szét néhány intézmény között az egészségbiztosító, részben kimondottan azzal a céllal, hogy csökkentsék a várólistákat.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ez az összeg lélegzetvételt jelent, ám ennek tízszeresére lenne szükség, hiszen minden kórház bajban van. A vezető szerint becsülten egyhavi finanszírozási összeg hiányzik az ágazatból.

Ezt erősítette meg Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke is. Lapunknak elmondta: még nem összesítette az ágazatért felelős államtitkárság a kórházak és szakrendelők július végi adósságáról készült felmérést, de számításai szerint 40-45 milliárd forint lehet az intézmények lejárt beszállítói tartozása. Ha nem kap forráspótlást az egészségügy, decemberre ez 60-70 milliárdra nőhet.

A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható.

(forrás: Világgazdaság)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés