hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A rezidensek után a szakorvosokat ösztönöznék

Több uniós fejlesztési program révén összesen tizenkétmilliárd forintos forrás jut a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Hatmilliárd forinttal a szakképzésen, továbbképzésen részt vevő szakorvosokat és szakdolgozókat támogatnák. A pályázati pénzek elnyerésének feltétele - a rezidensek ösztöndíjprogramjához hasonlóan -, hogy a pályázónak legalább annyi ideig kell még a közszolgálati egészségügyben dolgozniuk, ameddig az ösztöndíjat kapták; továbbá ez idő alatt nem fogadhatnak el hálapénzt. Az uniós fejlesztési programokból nyert további hatmilliárd forintot az intézményeknek szánják, amelyek ezt a dolgozók továbbképzéséhez kapcsolódó helyettesítésekre, illetve foglalkoztatási támogatásra használhatnák fel - hangzott el. Mint Szócska Miklós egészségügyért felelős államtikár fogalmazott, ez egy újabb üzenet azon dolgozók számára, akik itthon képzelik el a jövőjüket, akik a magyar egészségügyben kívánják a betegeket gyógyítani.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megközelítőleg 12 milliárd forintot fog a TÁMOP-programok (Társadalmi Megújulás Operatív Programból) keretében a továbbképzésben részt vevők, az őket helyettesítők és a későbbi foglalkoztatási támogatások céljára fordítani. Várhatóan szeptemberben írják ki a pályázatokat, az első ösztöndíjakat pedig a tervek szerint az év végén fogják majd utalni.

6 millió forintos keretösszeg áll majd azok rendelkezésére, akik újabb szakvizsgát szeretnének tenni, illetve szakdolgozói képesítést kívánnak szerezni – mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Hozzátette: a pályázók anyagi hozzájárulást kaphatnak a tankönyvek, a vizsgadíjak, a szállás és az utazás finanszírozásához is.

Szócska Miklós beszélt arról is, hogy a program keretében 6 milliárd forinttal kívánják támogatni az egészségügyi intézményeket annak érdekében, hogy a képzésben részt vevők helyettesítését, későbbi foglalkoztatását meg tudják oldani.

Az egészségügyért felelős államtitkár megjegyezte, a program részleteit a a Magyar Orvosi Kamarával és a Magyar Szakdolgozói Kamarával egyeztetve szeretnék kidolgozni. Úgy fogalmazott, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már jóváhagyta azokat a keretprogramokat, amelyek szükségesek a pályázatok elindításához.

Bízunk benne, hogy ezres nagyságrendben érhetjük el a szakorvosokat az ösztöndíjprogrammal – reagált Szócska Miklós az ezzel kapcsolatos újságírói felvetésre. Szintén kérdésre válaszolva elmondta, a támogatások összege várhatóan tükrözni fogja az orvosok státuszát is, illetve egyes hiányterületek prioritást élveznek majd.

(forrás: MTI, Medical Online)
hirdetés

Könyveink