hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A régi módszerrel dolgoztak

Nagyon sok zökkenővel indult az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér – legalábbis a hvg.hu beszámolója szerint.

Ahol az internet miatt akár működhetett volna az új, Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), ott sem ment minden zökkenőmentesen. Az eltérést a hvg.hu szerint indokolhatja, hogy az orvosok és patikusok különböző programokat használnak. Az egységesítés helyett inkább minden programot továbbfejlesztettek, hogy alkalmas legyen a rendszerre.

Huszár András VIII. kerületi gyerekorvos a rendelés után azt mondta, náluk abszolút nem működik a rendszer. A rendelőből ő ugyan tudott regisztrálni és csatlakozni a rendszerhez, orvostársa viszont nem. Nem tudja, hogy ennek mi lehet az oka. Azt viszont egyáltalán nem tudja, az asszisztense hogyan tud részt venni a munkában úgy, hogy korlátozott hozzáférése van a rendszerhez. „Az EESZT heteken keresztül nem küldte vissza a szükséges kódot, ennek következtében ki is csúsztunk az időből. Nem a mi hibánk volt.”

A programhoz sem kaptak egészen máig kielégítő tájékoztatást. Ők ugyanis helyettesítési problémák miatt nem tudtak elmenni a szervezett képzésre, használható útmutatást pedig nem kaptak a rendszerhez, így nem is tudták, hogyan kéne használni azt, és bár hívtak informatikust, de ő sem tudta megoldani a problémát. Ma még a régi módszerrel dolgoztak, a recepteket is nyomtatták.

Korábban Pászthory Erzsébet háziorvos a saját gépén nem tudott felcsatlakozni az e-személyijével az e-térre. Erről telefonon értesítette a szolgáltatót, amely egy verziófrissítéssel megoldotta a problémát, így a rendszer működik. Az asszisztense viszont nem fér hozzá részletes betegadatokhoz, a betegek keresésén kívül mást nem tud csinálni. „Nem tudom, mit fog ebben a rendszerben az asszisztensem csinálni, vagy a másik szobában dolgozó rezidens.” Miután az asszisztens a betegből nem lát semmit, receptet vagy beutalót sem tud előkészíteni, mindenképp szükség van az orvos jelenlétére – vagy legalábbis e-személyijére.

A receptek nyomtatása sokkal tovább tart, eddig tudtak sorozatban nyomtatni akár húszat is, most minden egyes receptnél ki kell várni, hogy felérjen az adat a felhőbe, csak utána lehet nyomtatni a következőt. Egyelőre azt sem tudni, hogy a kórházak, szakrendelők hogyan fogják felvinni az információkat a rendszerbe.

Nagyon sok patikában is gond volt: többen jelezték, nagyon lassú a rendszer, percenként egy vényt tud feldolgozni. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondja, ha volt is túlterhelés a rendszerben, a patikáknál akkor sem szabadott volna ennek megjelennie. A kollégáknak azt javasolja, ha nem működik az új rendszer, a régivel adják ki a gyógyszereket, hogy a betegellátás zökkenőmentes legyen.

Az Emmi mindenestre úgy érzékelte, jelentősebb fennakadás nélkül elindult az elektronikus egészségügy rendszere.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!