hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

A patkányok és az empátia

Ha sikerülne csökkenteni a pszichopaták tüneteit és mesterségesen növelni az empatikus készséget, az komoly áttörést jelentene az idegtudományban, írja a Qubit.

Az, hogy a patkányok adott esetben képesek empatikusnak tűnő viselkedést tanúsítani, és hajlamosak segíteni a bajba jutott társaiknak, eddig is ismert volt. Egy nemrégiben megjelent kutatás most a rágcsálók ártalomkerülésre való hajlamát vizsgálta. Úgy tűnik, hogy a patkányok többsége, ha csak teheti, kerüli, hogy fájdalmat okozzon a többi patkánynak, és a jutalom hatására sem rajong azért az ötletért, hogy a szomszéd ketrecben lévő állatot a csemegéért cserébe áramütés érje. 

A vizsgálatok során kimutatták, hogy az emberekhez hasonlóan a patkányokban is az anterior cinguláris kéreg szabályozza többek között az empátia képességét, ez pedig azt jelenti, hogy az empátia jóval mélyebben gyökerezik az emlősök történetében, mint ahogy azt eddig feltételezték. Azok esetében, akiknél sérült ez az agyi terület, gyakrabban fordult elő a pszichopátia és a szociopátia, ezért Christian Keysers, a Holland Idegtudományi Intézet agykutatója szerint a mostani tesztek hosszabb távú eredményei közé tartozhat egy olyan gyógyszer kifejlesztése, amely helyreállítja a terület működését.

A kutatók 24 patkánnyal végeztek kísérleteket: az állatok jutalmat kaptak, ha megnyomtak egy gombot. Két gomb közül választhattak, az egyiknél a szomszéd patkányt áramütés érte, a másiknál nem, de mindkettőért járt a jutalomfalat. Az közismert volt, hogy a patkányok és az egerek általában képesek leolvasni a többi patkány érzéseit, és reagálni rájuk, a mostani tesztben pedig az is kiderült, hogy a legtöbb állat inkább azt az opciót választja, amely nem okoz fájdalmat a másiknak, mint az áramütést. Az empátia persze nem tart örökké: amikor megháromszorozták a jutalmat az áramütést leadó gomb esetén, a legaltruistább patkányban is eltört valami, és leadta a sokkot. A kísérleteket megismételték azután is, hogy elkábították a korábban segítőkésznek mutatkozó patkányokat, amikor pedig csökkent az anterior cinguláris kéreg aktivitása, az altruizmus is odalett.

Ha sikerülne csökkenteni a pszichopaták tüneteit és mesterségesen növelni az empatikus készséget, az komoly áttörést jelentene az idegtudományban, írja a lap.

 

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink