hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A Novartis 19 százalékkal növelte nyereségét egy év alatt

A várakozásokat meghaladva, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 19 százalékkal nőtt a második negyedévben a Novartis svájci gyógyszergyártó cég nyeresége.

A bázeli székhelyű vállalat csütörtöki tájékoztatása szerint az április elejétől június végéig tartó időszakban a nyereség az egy évvel ezelőtti 2,04 milliárd dollárról 2,42 milliárd dollárra nőtt, ami meghaladja az előzetesen várt 2,35 milliárd dollárt.
A Novartis vezérigazgatója, Joe Jimenez szerint a nyereség meredek növekedése részben a közelmúltban piacra dobott gyógyszerösszetevők szárnyaló sikerének köszönhető, és annak ellenére születtek jó eredmények, hogy az európai piacon csökkentek az árak. A gazdasági válság miatt több európai uniós országban - többek között Görögországban és Spanyolországban - jelentősen csökkentették az egészségügyi kiadásokat.
A beszámolóból kiderült: az új termékek a Novartis eladásainak 20 százalékát tették ki.
A cég gyógyszerészeti eladásai 8 százalékkal, az egy évvel ezelőtti 7,12 milliárd dollárról 7,62 milliárdra nőttek. Jelentősen emelkedett például a cukorbetegség kezelésére szolgáló, valamint a magas vérnyomás ellen használt gyógyszerek iránti kereslet.
Összességében az eladások – az influenza elleni szerek sikerének köszönhetően is – a piaci elvárásokat meghaladva elérték a 11,72 milliárd dollárt. Ez 11 százalékkal több a tavalyi év ugyanezen időszakában jelzett 10,55 milliárd dollárnál.
Az első féléves adatokat tekintve a Novartis a nyereség egy évvel ezelőtti mértékét 34 százalékkal meghaladva 5,385 milliárd dolláros eredményt ért el, a növekedés üteme azonban lassult.

A bázeli székhelyű vállalat csütörtöki tájékoztatása szerint az április elejétől június végéig tartó időszakban a nyereség az egy évvel ezelőtti 2,04 milliárd dollárról 2,42 milliárd dollárra nőtt, ami meghaladja az előzetesen várt 2,35 milliárd dollárt.

A Novartis vezérigazgatója, Joe Jimenez szerint a nyereség meredek növekedése részben a közelmúltban piacra dobott gyógyszerösszetevők szárnyaló sikerének köszönhető, és annak ellenére születtek jó eredmények, hogy az európai piacon csökkentek az árak. A gazdasági válság miatt több európai uniós országban – többek között Görögországban és Spanyolországban – jelentősen csökkentették az egészségügyi kiadásokat.

A beszámolóból kiderült: az új termékek a Novartis eladásainak 20 százalékát tették ki.

A cég gyógyszerészeti eladásai 8 százalékkal, az egy évvel ezelőtti 7,12 milliárd dollárról 7,62 milliárdra nőttek. Jelentősen emelkedett például a cukorbetegség kezelésére szolgáló, valamint a magas vérnyomás ellen használt gyógyszerek iránti kereslet.

Összességében az eladások – az influenza elleni szerek sikerének köszönhetően is – a piaci elvárásokat meghaladva elérték a 11,72 milliárd dollárt. Ez 11 százalékkal több a tavalyi év ugyanezen időszakában jelzett 10,55 milliárd dollárnál.

Az első féléves adatokat tekintve a Novartis a nyereség egy évvel ezelőtti mértékét 34 százalékkal meghaladva 5,385 milliárd dolláros eredményt ért el, a növekedés üteme azonban lassult.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink