hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A nőknek egy kicsit jobban megy az életmódváltás

Ha megfelelő segédeszközöket kapnak a betegek, akkor nagy arányban sikeres az életmódváltásuk, számolt be tapasztalatairól a hipertóniatársaság az MTI útján.

A Magyar Hypertonia Társaság 2012 első félévében kezdődött, Lépj tovább! Felmérés elnevezésű program célja annak vizsgálata volt, hogy a beteg együttműködését segítő általános eszközök (vérnyomás- és mozgásnapló, tanácsadó füzetek) kiegészítése egy lépésszámlálóval miként segíti az életmódváltást. A kérdőíves kutatásban 636 család- és szakorvos vett részt, a programba bevont betegek száma csaknem 16 ezer volt.

A megkérdezett orvosok háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy betegeinek legfeljebb 30 százaléka szokott mozogni. Ehhez képest a negyedik hónap végére a program részeként lépésszámlálót is kapó csoport tagjainak 64 százaléka végzett aktív mozgást, miközben a csak általános eszközökkel ellátottaknál ez az arány 43 százalék volt.

Egy másik, Egyéni egészség elnevezésű, 2012 második félévében kezdődött program célja annak áttekintése volt, hogy az általános tájékoztató eszközök milyen arányban javítják a célvérnyomást elérő betegek számát. Egy "zöld recept" segítségével a résztvevők három témakörben - étkezés, mozgás, stresszelkerülés - kaptak személyre szabott életmódtanácsokat. A kutatást 424 család- és szakorvos körében végezték el.

Abban a csoportban, amelyben az együttműködést segítő eszközöket kaptak, a betegek fele változtatott az életmódján a vizsgált időszakban, több mint egyharmad volt azok aránya, akik négy hónapon túl is fenntartották az életmódváltást. A sikeres életmódváltók aránya 59 százalék volt a nőknél, és csak 41 százalék a férfiaknál.

A közlemény szerint a betegek a legkönnyebben az étkezéssel, diétával összefüggő változásokat és a mozgásprogramot tudták teljesíteni, sokkal kevésbé voltak sikeresek a káros szenvedélyek mellőzése és a stressz csökkentése területén. A program hatására a résztvevők 54 százalékának sikerült fogynia, 15 százalékuk abbahagyta a dohányzást, további 37 százalék sikeresen csökkentette annak mennyiségét. A betegek csaknem fele végzett rendszeresen, legalább heti háromszor testmozgást.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés