hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A Merck és a Roche stratégiai megállapodása

A Merck május 17-én bejelentette, hogy megállapodást kötött a Roche-sal annak érdekében, hogy javítsák a krónikus hepatitisz C (HCV) kezelését és diagnózisát mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban.

A két gyógyszercég kutatói együttműködve fogják megvizsgálni mindkét gyártó készítményeinek új kombinációit, beleértve a már a forgalomban levő szereket és a kísérleti fázisúakat is.

A megállapodás értelmében a Roche népszerűsíteni fogja a Victrelis ™-t (boceprevir) az orvosok körében mint egy hármas kombinációs terápia egyik elemét, és a Merck és a Roche együtt fog dolgozni az orvosok és a betegek hepatitisz C-vel kapcsolatos edukációján.

„A hepatitisz C hármas kombinációs kezelése igen jelentős változás, amelytől jobb kimenetel várható, mint az eddigi kezelésektől” – mondta Pascal Soriot, a Roche egyik divízióvezetője. Mint a MedicalOnline már közölte, „a Victrelis a klinikai vizsgálatok során az érintettek több mint 60 százalékában szüntette meg a betegséget, amikor együtt alkalmazták a már eddig is használt gyógyszerekkel, míg az utóbbiakkal önmagukban csak 20–40 százalékos gyógyulási arányt lehet elérni”.

A Victrelist május 13-án engedélyezte az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) a krónikus hepatitisz C 1. genotípusának kezelésére, együtt adva a peginterferon-alfával és a ribavirinnel olyan felnőtt betegeknek, akiknek kompenzált májbetegségük van, korábban nem kezelték őket vagy nem volt sikeres a korábbi interferon és ribavirin terápiájuk.

A Victrelis önmagában nem, csak kombinációban alkalmazható. Ez azt jelenti, hogy adásakor figyelembe kell venni a peginterferon-alfa és a ribavirin valamennyi kontraindikációját. Feltétlenül meg kell bizonyosodni arról, hogy nem áll fenn terhesség, mivel a ribavirin születési rendellenességeket és magzati halált okozhat, ezért adása terhességben ellenjavallt. A peginterferon-alfa és a ribavirin másik mellékhatása az anémia, és ha Victrelist is adnak mellettük, a hemoglobin koncentráció még tovább csökken. Ugyanez érvényes a neutropéniára is.

A Victrelis a CYP3A4/5 erős gátlószere, és részben a CYP3A4/5 metabolizálja. Az alkalmazás előtt mindig figyelembe kell venni a potenciális gyógyszerkölcsönhatásokat, így például ellenjavallt erős CYP3A4/5 induktorokkal együtt adni a Victrelist, mert ez – a boceprevir plazmaszintjének csökkenése folytán – a gyógyszer hatásának csökkenéséhez vezet.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, European Pharmaceutical Review)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés