hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A mentőktől a fogyatékkal élőkig

A 112-es segélyhívószámról, a mammográfiáról és a mentőkről is szó volt a parlament hétfői ülésén a kérdések és az azonnali kérdések között.

 Jobbik: a fogyatékkal élők családtagjainak járó juttatásokról

Vágó Sebestyén (Jobbik) arról beszélt, hogy életszerűtlen a fogyatékkal élők családjait érintő új kormányzati intézkedés, hiszen csak azokra vonatkozik, akik közvetlenül a nyugdíjba vonulásuk előtt tették ezt. Kitért arra is, hogy azok az emberek, akik 24 órában gondoskodnak szeretteikről otthonaikban, megalázóan alacsony juttatásban részesülnek. Figyelembe veszik az érintettek követeléseit?, kérdezte.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kiemelte: folyamatosan konzultálnak az érintettekkel, és éppen az ő javaslatuk volt, hogy aki a saját gyerekét otthon ápolja, annak nyugdíj-kiegészítést vezessenek be, aminek az összege 50 ezer forint. Ezt azt intézkedést támogatni és nem támadni kellene, mondta az államtitkár.

 MSZP: hány mammográfiás gép hibásodott meg a fővárosban?
    
Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint Magyarországon évente 5-6 ezer új emlőrákos beteget fedeznek fel és nagyjából kétezer nő bele is hal a betegségbe vagy annak következményeibe. Az emlőrák kezelése annál hatékonyabb, minél hamarabb ismerik fel a daganatot; a betegség megelőzésének leghatékonyabb eszköze a mammográfiai szűrés, mutatott rá. Elmondta, sajtóhírek szerint több mammográfiás gép is elromlott a fővárosi kórházakban, ami azt jelenti, hogy csak januárra vagy februárra lehet időpontot kérni. Azt tudakolta, hány berendezés hibásodott meg.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a szűrővizsgálatokon nincs várólista, 40-50 százalék közötti a megjelenési arány. Kilencezer rosszindulatú daganatot sikerült az elmúlt években még időben felfedezni. Ismertetése szerint országosan 40 komplex szűrőközpont, hét szűrőállomás és három emlőszűrő mobil állomás végez szűréseket. Közölte, a jövőben 10 új mammográfiás szűrőbusz áll majd munkába. Ha egy gép meghibásodik, akkor a tisztifőorvos feladata másik szolgáltató kijelölése. Az említett esetekben mindenhol igyekeztek átmeneti megoldást találni a gépek megjavításával vagy bérléssel, vagy más szolgáltatóval való szerződéskötéssel, mondta.

MSZP: mit tesznek azért, hogy 112 tárcsázásakor tényleg gyorsan érkezhessen a segítség?

Horváth Imre, (MSZP) azt kérdezte, tesz-e a kormány intézkedéseket azért, hogy a 112 tárcsázásakor tényleg gyorsan érkezhessen a segítség. A képviselő szerint ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, súlyos problémák vannak a rendszer gyakorlati működésében és csak rengeteg időveszteség árán lehet segítséget kérni.

Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár azt mondta: vitathatatlan, hogy a 112-es segélyhívó működésével kapcsolatban előfordulnak hibák, de ez a rendszer még mindig biztosabb segélyhívónak számít, mint az azt megelőző. Ugyanakkor felelőtlennek tartotta, ha elbizonytalanítják a bajba jutott embereket, hogy ezt a számot hívják.

LMP: miért büntetik a szegény településeket?

Ikotity István (LMP) azt kérte számon a kormányon, hogy egyes kistelepüléseknek az Államkincstár döntése alapján vissza kell fizetniük a falugondnoki szolgálatra felvett állami támogatást, mert nem jelentették le az általuk vásárolt új falubuszok rendszámát.

Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár elismerte, hogy tucatnyi település nem tett eleget a törvényben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének, ugyanakkor jelezte: ezek az önkormányzatok rendkívüli támogatás kaphatnak, hogy vissza tudják fizetni a jogtalanul igénybe vett összeget.

Fidesz: hogyan alakul a mentőszolgálat jövője?

Kovács József (Fidesz) a mentőszolgálat fejlesztése ügyében tett kormányzati lépéseket méltatta. Mint mondta, a 2010-ben a Fidesz-KDNP 500 milliárd forintos fejlesztést indított el a mentőszolgálatnál, új gépeket, műszereket, új mentőállomásokat, mentőkocsikat állítottak szolgálatba.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: 2010-ben olyan állapotot örököltek, amelyet a folyamatos megszorítások és a tudatos privatizációra készülés jellemzett. Felhívta a figyelmet a mentőkocsik beszerzésére és a bérek emelésére is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...