hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A menekült gyermekek ellátásáról tanácskoznak

Szeptember 28-30. között összevetik tapasztalataikat és keresik a jó gyakorlatokat a hontalan gyermekek hatékony támogatására.

A háború elől menekülő családok és kiskorúak százezreit sújtó humanitárius válságra a gyermekgyógyászok elsőként reagáltak majd’ minden országban. A magyarországi gyermekorvosok is ott voltak a pályaudvarokon, az átmeneti segélyhelyeken, a táborokban, a határátkelő pontoknál, és folyamatosan látják el a már hazánkban tartózkodó menekült gyermekeket és fiatalokat a kórházakban és a rendelőkben. E közben első kézből tapasztalják meg, hogy a gyermekek egészségi állapota nem választható el a szűkebb-tágabb környezetük állapotától, az ott zajló történésektől, sőt gyakran éppen azok elszenvedői. A szociálpediátria a gyermekgyógyászat azon ága, amely a gyermek egészségét holisztikus szemlélettel, a család, a környezet, a közösség, valamint a társadalmi helyzet értékelésével közelíti meg. Nem véletlen, hogy képviselői napjaink egyik legfőbb kihívására, a menekültválságra is igyekeznek megoldásokat találni.

A Nemzetközi Szociálpediátriai és Gyermekegészségügyi Társaság (ISSOP) Budapesten rendezi idei konferenciáját a Magyar Gyermekorvosok Társasága közreműködésével. A szeptember 28-30. közötti konferencián négy kontinens 26 országából több mint 100 elméleti és „terepen” dolgozó gyermekorvos és gyermekekkel foglakozó szakember vesz részt. A rendezvényt a két szervezet vezetője, Nick Spencer és Velkey György nyitja meg.

A konferencián megvitatják a menekült gyermekek körében leggyakrabban előforduló, speciálisan az ő helyzetükhöz köthető egészségügyi és pszichológiai problémákat, ilyenek például a fertőző betegségek, a lelki és testi bántalmazás és azok következményei, az erőszakos vagy egyéb módon kóros viselkedési formák. A tapasztalt szakemberek céljuknak tekintik a hontalan gyermekek hozzáférésének biztosítását az ellátáshoz, valamint jogaik érvényesítésének elősegítését. A konferencián külön szekció foglalkozik a görögországi tapasztalatokkal, hiszen ott az ún. jó gyakorlatok nagyszámú menekült gyermek ellátása során alakultak ki, és az előadók ezeket is megosztják kollégáikkal.

Háborús körülmények között a súlyos betegség sem számít, veszély esetén akkor is útnak indulnak a családok, ha a gyermeknek állandó orvosi felügyeletre és komoly technikai hátteret igénylő ellátásra lenne szüksége. Így volt ez például egy, a bicskei befogadó állomáson kezelt kamasz esetében is. Az iraki háború elől menekülő család tizenéves fia több súlyos, krónikus betegségben (ritka, csontvelő-átültetést igénylő vérképzőszervi rendellenesség, cukorbetegség és hepatitis C) szenved. A lesoványodott, sápadt, csont- és ízületi fájdalmaktól szenvedő, szédüléssel küzdő fiú kezelését a bicskei befogadó állomáson szolgálatot teljesítő orvosok és a Fejér Megyei Szent György Kórház orvosai végezték, konzultálva a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikája és a Budapesti Szent László Kórház szakembereivel is. Az SOS Gyermekfalu Alapítvány tolmácsok és interkulturális közvetítők biztosításával, szükség esetén a beteg szállításával és a drága gyógyszerek költségeihez való hozzájárulással nyújtott segítséget.

A konferencia szervezői remélik, hogy a rendezvény ráirányítja a hazai gyermekgyógyászok és döntéshozók figyelmét a szociálpediátria fontosságára, kiemelten a humanitárius krízis által sújtott gyermekek szükségleteire.

További információk a konferencia honlapján

(forrás: CCG kommunikáció)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés