hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A meddőség és kezelése

Kívánatos gyerekek

A meddő párok aránya világszerte mintegy 15-20 százalékra tehető. Náluk a kívánt terhesség a rendszeres, védekezés nélküli közösülések ellenére sem következik be egy év alatt. Megfelelő javallat esetén hímivarsejt- és embrióadományozást végezhetünk, folyik a petesejt-adományozás jogi szabályozásának egyértelművé tétele, míg a dajkaanyaság jogi és etikai kérdésének megoldására még várni kell. Ám addig is sok a kezelési lehetőség. Az elmúlt két évtizedben a humán reprodukció területén végbement fejlődés eredményeként ma már számos olyan pár vágya teljesülhet, akik korábban nem számíthattak gyermekáldásra. Az orvostudomány mai állása szerint terhesség létrejöttéhez elvileg egyetlen petesejt és egyetlen hímivarsejt is elegendő lehet.

Okok és arányok

Az emberi reprodukciós működés zavarának különböző okai lehetnek. Az esetek 30-30 százalékában kizárólag a nők, illetve kizárólag a férfiak, 25 százalékban a párok mindkét tagjának szervezetében található olyan eltérés, ami a terhesség elmaradásához vezet. Mintegy 10-15 százalékra tehető azon esetek száma, ahol nem sikerül kideríteni az okot.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
DR. MURBER ÁKOS
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés