hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

A lélek egészségét is javítja a mozgás

Bármilyen, rendszeresen végzett testmozgás javítja a mentális egészséget is, túlzásba azonban nem érdemes vinni – derült ki egy nagy amerikai tanulmányból, amit a Népszava idéz.

Másfélszer kevesebb „rossz napjuk” volt azoknak, akik edzettek – derült ki egy, 1,2 millió ember sporttevékenységének és mentális jóllétének összefüggéseit vizsgáló tanulmányból. A kutatás résztvevői úgy nyilatkoztak: havonta átlagosan 3,4 napig volt rossz a hangulatuk, a fizikailag aktívaknak azonban csak két napig. A depresszióval diagnosztizált betegeknél még látványosabb a testmozgás hatása: hét helyett tizenegy napot voltak rosszul azok, akik nem edzettek – írta a BBC.
 
A korábbi vizsgálatok vegyes eredményeket hoztak, egyes tanulmányok szerint a sportolás hiánya kifejezetten rossz mentális egészséghez vezethet. Az pedig már régóta ismert, hogy az edzés csökkenti a szívbetegségek, a stroke és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A The Lancet Psychiatry Journal-ben megjelent tanulmány az eddigi legnagyobb ilyen jellegű felmérés, de ez sem tudta megerősíteni, hogy a fizikai aktivitás okozza-e a jobb mentális egészséget.
 
Az nagyjából mindegy, milyen sportot végzünk, de sokat segít, ha örömünket leljük a mozgásban. A leghatásosabbnak a kerékpározás és az aerobikozás bizonyult, de minden mozgásforma rendszeres végzése javított a mentális állapoton, függetlenül az emberek korától és nemétől.
 
Prof Stephen Lawrie, az Edinburgh-i Egyetem pszichiátriai vezetője elmondta, hogy a „mindful” gyakorlatok különösen kedvezően hatnak a mentális egészségre, de csak akkor, ha nem visszük túlzásba. "Korábban az emberek azt hitték, minél több gyakorlatot végeznek, annál hatásosabb, de a tanulmányunk kimutatta, ez nem így van. A havonta több mint 23 alkalommal végzett, 90 percnél hosszabb edzés már káros hatásokkal járhat”
– mondta dr. Adam Chekroud, a Yale Egyetem pszichiátriai professzora.
 
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg érvényes ajánlása szerint az a legjobb, ha minden második napon 30-60 percig sportolunk, illetve 18 és 64 éves kor közötti felnőtteknek heti 150 perces mérsékelt intenzitású vagy 75 perces nagy intenzitású mozgás javasolt. Az Amerikai Sportorvosi Kollégium szerint egészséges felnőtteknek hetente kétszer-háromszor súlyzós edzéseket is érdemes végezniük.
 
(forrás: Népszava Online)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink