hirdetés
2019. december. 16., hétfő - Etelka, Aletta.

A laboratóriumi tesztek alkalmazása a szisztémás lupus erythematosus diagnosztikájában

Az alkalmazott teszt típusa alapvetően befolyásolja a tesztek prediktív értékét. Az ELISA technológia uralja a rutin laboratóriumi gyakorlatot, azonban nagyobb arányban ad álpozitív eredményeket.

 

hirdetés

A szisztémás lupus erythematosusban (SLE) megjelenő autoantitestek jelentős része nem specifikus SLE-re. Az American Rheumatism Association (ARA) kritériumai szerint akkor valószínűsíthető SLE fennállása, ha a 11 kritérium közül legalább négy teljesül.

SLE eseteiben a keresztmetszeti vizsgálatok igen széles határok között adják meg az autoantitestek prevalenciáját. Minden szóba jövő teszt esetében alapos validálásra van szükség annak meghatározására, hogy az adott teszt megfelelően teljesít-e az autoantitestek kimutatásában. Az ideális tesztmódszer specifikus (egészségeseknél nem jelez), szenzitív (az adott betegség minden esetét azonosítja) és magas a pozitív és negatív prediktív értéke.

Ezen túlmenően a testeredmények a betegség aktivitását és a szervi érintettség mértékét tükrözhetik, illetve előre jelezhetik a relapszusokat. Jelenleg nincs olyan teszt vagy tesztpanel, mely a fenti célokat egymagában kielégítené, mivel a specificitás növekedésével párhuzamosan csökken a szenzitivitás, illetve a SLE egyes klinikai aspektusai nem antitest-mediáltak.

 

Antinukleáris antitestek (ANA)

Az ANA-pozitív személyek többségénél nem áll fenn SLE. Bár az ANA igen szenzitív SLE-re, az ANA-pozitivitás, különösen rossz állapotú idősebb betegeknél, gyakori. Ennek következtében az ANA-meghatározás pozitív prediktív értéke nem válogatott populációkban, illetve alacsony titerekben alacsony SLE-re. Bár beszámoltak már „ANA-negatív” SLE-ről, nem világos, hogy ez technikai műtermékként értékelendő, vagy valóban létezik a SLE-betegeknek egy ilyen alcsoportja. Az ARA kritériumai között szerepel az autoantitestek „kóros” titere kifejezés, ugyanakkor nem adnak meg olyan határértékeket, melyek abszolút módon elkülönítik a normális és kóros értékeket.

A klinikai szempontból leginkább releváns ANA-k az IgG antitestek, és az IgM antitesteket jelző tesztek klinikai használhatósága rendszerint csökken. Az ANA hiánya 1/160 titerben vagy az alatt igen valószínűtlenné teszi a SLE diagnózisát. ANA-pozitív személyeknél specifikusabb és pontosabb vizsgálatokat is kell végezni az autoantitest-specificitás meghatározására.

 

Anti-DNA antitestek

A dsDNA-antitestek jelenléte szisztémás lupushoz és nephritishez társul, szubakut szubkután lupushoz és discoid lupushoz azonban nem. Az anti-dsDNA kimutatására az arany standard módszert egyelőre még nem határozták meg. Az Egyesült Királyságban a leggyakrabban alkalmazott technika a dsDNA ELISA, a Crithidia luciliae IIF (CLIF) vagy a Farr-immunprecipitációs teszt. A diagnózis felállításához a specifikus tesztek szükségesek, míg a szenzitív módszerek hasznosabbak lehetnek a betegség lefolyásának nyomonkövetésében.

 

Antihiszton antitestek

A SLE-betegek körülbelül 50−80 százalékánál mutathatók ki IgG és IgM antihiszton antitestek immunblotting (IB) módszerrel vagy ELISA-val. Az antihiszton antitestek titerei a betegség aktivitását tükrözhetik, azonban nem specifikusak SLE-re , és nem képesek különbséget tenni a gyógyszer indukálta SLE és az idiopátiás SLE között. A gyógyszer által indukált antitestek gyakran IgM természetűek, és klinikai manifesztációk nélkül is jelen lehetnek.

 

ENA-ellenes antitestek

Ro(SS-A9) és La(SS-B) elleni antitestek SLE és Sjögren-szindróma kapcsán mutathatók ki. Egyik sem specifikus SLE-re, és mindkettő hasznos azokban az esetekben, amikor anti-dsDNA nincs jelen.

Kevés bizonyíték van arra, hogy az anti-ENA specificitása vagy titere a SLE aktivitását tükrözik, de az anti-Ro a szubakut kután lupus erythematosus bőrérintettségével és kongenitális szívblokkal társul.

Az anti-Sm magas titere kielégíti az ARA SLE-re vonatkozó kritériumait és erősen SLE-specifikus, bár ELISA/immunprecipitációs tesztekkel alacsony titerű anti-SM jelenlétéről számoltak be más kórképekben. Az anti-RNP gyakoribb és kevésbé specifikus SLE-re.

 

Riboszomális P antitestek

Az ELISA-val vagy IB-vel kimutatott antiriboszomális antitestek neuropszichiátriai SLE-hez társulnak, bár prediktív értékük nem tisztázott és ellentmondásos. Aktív SLE kapcsán a titerek emelkednek.

 

Antifoszfolipid antitestek

Antikardiolipin antitestek (ACA, anticardiolipin antibody) a SLE-betegek 16−60 százalékánál mutathatók ki. Az IgG ACA-k a thrombosis és az antifoszfolipid szindróma kockázati tényezői, a renovaszkuláris események kockázatában betöltött szerepük ugyanakkor ellentmondásos. Nem minden ANA-pozitív SLE-betegnél alakul ki antifoszfolipid szindróma, és az ANA-negatív betegeknél is előfordulhatnak trombotikus szövődmények. Az ACA-k esetén gyakoribbak a terhességi szövődmények SLE-ben. A titerek a betegség aktivitásával párhuzamosan változnak, ami talán magyarázatot adhat a súlyos vesebetegséggel való összefüggésekre.

 

Akutfázis-proteinek/citokinek

A vörösvérsejt-süllyedési sebesség a SLE aktivitásának szenzitív, de nem specifikus indikátora, de csak lassan követi a betegség aktivitásában bekövetkezett változásokat. A C-reaktív protein (CRP) féléletideje rövid, és gyorsan követi az akut gyulladás lefolyását. A magas CRP alapján elkülöníthető egymástól a bakteriális infekció és az aktív SLE, amikor is a CRP szintje általában alacsony, ám a CRP súlyos lupus sepsisben emelkedett lehet.

A szolubilis interleukin-2-receptor vagy tumornekrózis-faktor-receptor szintje a betegség aktivitását tükrözheti, ugyanakkor nem specifikus SLE-re, és klinikai relevanciája nem tisztázott.

 

Komplement

Bár a SLE-t immunkomplexek jelenléte kíséri, az immunkomplex-tesztek eredménye rosszul reprodukálható, nem specifikusak és ritkán hasznosak, kivéve a krioglobulinokat. A komplementvizsgálatok ritkán hasznosak SLE-ben.

 

Anti-C1q antitestek

A SLE-betegek 90 százalékánál anti-C1q antitestek mutathatók ki ELISA-val, de ezek ugyancsak jelen vannak membranoproliferatív glomerulonephritisben és rheumatoid vasculitisben is. A magas titerek proliferatív glomerulonephritisszel társulnak, ám ezen antitestek klinikai alkalmazhatósága meglehetősen behatárolt.

 

Anti-endotélsejt antitestek

Az anti-endotélsejt antitestek a betegség aktivitásának markerei lehetnek, ám ezek jellemzőit kevéssé ismerik.

 

Antineutrofil citoplazmás antitestek

Az antineutrofil citoplazmás antitestek minden típusa előfordul SLE-ben, de ezek klinikailag nem relevánsak.

 

Összefoglalás

Az ANA-pozitív minták esetében további specifikus vizsgálatokat kell végezni a SLE kórismézésére. Az ENA (Ro/La/Sm/RNP) és dsDNA teszt kombinációja a SLE-betegek többségét azonosítja. A vörösvérsejt-süllyedés és a CRP további hasznos információkkal szolgálhat.

Az alkalmazott teszt típusa alapvetően befolyásolja a tesztek prediktív értékét. Az ELISA technológia uralja a rutin laboratóriumi gyakorlatot, azonban nagyobb arányban ad álpozitív eredményeket.

Az autoantitestek többségének szintje megemelkedik a betegség aktív fázisában. További randomizált, prospektív vizsgálatok szükségesek annak megítélésére, hogy az antitest izotípusa és affinitása milyen szerepet játszik a SLE lefolyásának nyomonkövetésében.

 

Forrás: Egner W. The use of laboratory tests in the diagnosis of SLE. J Clin Pathol. 2000;53:424–432.

Dr. S.I.
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

A háziorvostan rovat szerkesztői

Háziorvos rovat szerkesztői

Aktuális rovatszerkesztő


 

 

 

Dr. Patócs Attila

egyetemi docens

Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet

Szakmai önléletrajz

Legjobb esetben ezekre a kérdésekre nem kerül sor, mert a beteg időben kap tájékoztatást, illetve megelőző válaszokat a benne később megfogalmazódó kérdésekre. Ha mégsem, akkor íme a GYIK rovat!

A waterlooi egyetem frissen közzétett kutatásának eredményei szerint segíthet a demencia megelőzésében, ha valaki jó nyelvi képességekkel rendelkezik.