hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A Kúria Cser Ágnes pártját fogta

A Kúria helyt adott Cser Ágnes felülvizsgálati kérelmének, és felfüggesztette annak a jogerős ítéletnek a végrehajtását, amely semmissé nyilvánította az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) 2010-es, Cser Ágnes elnökké választásáról szóló kongresszusi határozatát.

A Kúria végzését Cser Ágnes pénteken juttatta el az MTI-hez.

Az ügy előzménye, hogy Fazekas Éva, az EDDSZ korábbi tagja - szabálytalanságra hivatkozva - a bíróságon támadta meg Cser Ágnes 2010. február 11-i EDDSZ-elnökké választását. Az elsőfokú bíróság megsemmisítette az elnökválasztásáról szóló kongresszusi határozatot, egyúttal Cser Ágnest mint alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek fizessen 71 ezer forint perköltséget. A döntés ellen Cser Ágnes fellebbezett. A másodfokú bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla tavaly decemberben, jogerősen helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és kötelezte az alperest, hogy a felperesnek fizesse ki a 20 ezer forint (plusz ÁFA) perköltséget.

Cser Ágnes a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Ebben - a Kúria végzése szerint - az ítélet végrehajtásának felfüggesztését kérte, arra hivatkozva, hogy "a végrehajtás foganatosítása nagyobb hátránnyal járna, mint az annak felfüggesztéséből származó esetleges joghátrány". Cser Ágnes beadványában azt hangsúlyozta, hogy az elnökválasztásról szóló határozat megsemmisítése a társadalmi szervezet tagságában "komoly riadalmat keltett, és a riadalom tovább gyengíti a szervezet érdekképviseleti erejét a kormányzat és más hatóságok előtt, továbbá jelentős károkat okoz az általa képviselteknek".

A Kúria úgy ítélte meg, hogy jelen esetben az elnökválasztásról szóló határozat megsemmisítéséről rendelkező jogerős ítélet végrehajtása "súlyosabb károsodást okozna", mint amilyennel a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztése járna. A Kúria Cser Ágnes kérelmének helyt adott, és elrendelte a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését. A végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye - olvasható a végzésben.

Idén január 20-án az EDDSZ zárt ajtók mögött tartotta meg legutóbbi tisztújító kongresszusát. Cser Ágnes azt követően az MTI-nek azt mondta: a rendezvényen 82 százalékos szavazati aránnyal ismét őt választották meg a szervezet elnökévé. Hozzátette: a választás szabályszerűségét képi és hangfelvétellel is bizonyítani tudja.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink