hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

A kissejtes tüdőrák egy agresszív altípusáért felelős gént találtak

A Northwestern Egyetem tudósai azonosítottak egy gént, amiről úgy vélik, hogy ez a felelős a kissejtes tüdőrák egy agresszív altípusáért, írja a hvg.hu.

Science Advances című folyóiratban bemutatott tanulmány részletesen ismerteti ezt az úgynevezett P-altípust, és azt, hogy mit lehet tenni a betegség kezelési lehetőségeinek további fejlesztése érdekében – írja a hvg.hu.

Lu Vang, a Northwestern Egyetem molekuláris genetikával foglalkozó adjunktusa azt mondta: a fent említett gén azonosításával egy olyan célpont került a kezükbe, amivel szemben már dolgozni tudnak. Erre eddig nem volt lehetőségük.

A kutatók a CRISPR génszerkesztési eljárást használták a konkrét gén megtalálásához. Vang és csapata ezután egereken végzett kísérletekbe kezdett, hogy a bennük lévő rákos sejteket megkíséreljék eltávolítani. Ez a közlemény szerint sikerült. Az más kérdés, hogy vajon a betegség ellen kitalált, célzott gyógyszert is lehet-e készíteni, de a kutatók erre készülnek; olyan készítményben gondolkodnak, ami terveik szerint képes lenne megzavarni a gén (a POU2AF2) működését, hogy végeredményben a tüdőrák ezen altípusát kezelni lehessen.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink