2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A járvány hatása a privát egészségügyre

A veszélyhelyzet kihirdetését követően gyors kutatás készült arról, milyen azonnali hatásokkal szembesültek a privát egészségügyi vállalkozások. Hat héttel később a kutatást frissítették.

A kitöltési időszakban már ismertté vált a május 4-től hatályos jogszabályi könnyítés, kiemelendő a fogászati praxisok újranyitásának lehetőségét, de ez korántsem jelenti azt, hogy a privát egészségügyben tényleg újraindulhat a szokásos üzletmenet.

Az első kutatási körhöz, a március 17-i értékeléshez képest szembetűnő a hatás- és hangulatváltozás, duplájára növekedett azok száma, ahol a praxis működésképtelenné vált. Apró, ám de növekvő kisebbség, ahol profitálni tudtak a jelen válságból. Az első pár nap várakozásai, reménykedése elapadt, a valóság azt mutatja, a vírusválság átrobogott az iparágon, közli a Praxisakademia.hu.

A markáns változást, a hatások észlelését jól szemlélteti a következő ábra, míg az első kutatási fordulóban a többség kevésbé érezte forgalmán a csökkenést, most döntő többségben vannak azok a magánpraxisok, arányukat tekintve 81%-ot képviselnek, ahol 50%-nál nagyobb a betegforgalom visszaesése, de mindent elmond a szektorról, hogy a nyilatkozók 51%-ában 75-100%-os volt a csökkenés.

Korábban az egyik legfontosabb kérdésnek tekintettük, vajon március 16-át követően nyitva marad-e a praxis, itt a válaszadók 28%-a nyilatkozott csak úgy, hogy a bezárás mellett döntöttek. A kördiagramon jól látható, hogy a nyitvatartásban reménykedők végül az ideiglenes bezárás mellett döntöttek. Míg március közepén a nyitvatartók aránya 52% volt, április végére ez 42%-ra apadt. Április végén a válaszadó magánpraxisok 37%-a zárva tart.

Szigorú biztonsági intézkedések mellett, a nem fogászati praxisok elvben eddig is nyitva tarthattak, a május 4-től hatályos kormányrendelet egyértelműen meghatározza a működés módját, valamint értelmezést ad a távkonzultációs működéshez. Az iparági hírek már hetek óta az újranyitás gondolatáról szólnak szerte az országban, bár sok helyen a vírus miatt távolmaradó szakorvosok és szakdolgozók hiányoznak a válságüzemmódból. A kutatás válaszai szerint a praxisok 8%-a májusban újra kinyit, nagyságukat nézve minden szereplőt érint a törekvés, legyen az egyszemélyes, közepes, vagy 30 főnél többet foglalkoztató privát egészségügyi intézmény.

A nyitvatartó rendelőknél a 3 leggyakoribb biztonsági intézkedés továbbra is a sűrűbb fertőtlenítés, a váróban kihelyezett kézfertőtlenítő, valamint az ott maximalizált létszám. De változatlanul jellemző a bejelentkező páciensek előszűrése, egyrészről a koronavírus-fertőzést kizárandó, másrészt arra törekedve, hogy csak valóban indokolt esetben menjen a rendelésre a páciens. Összességében azt állapíthatjuk meg, a válaszadók több biztonsági szabályt vezettek, vezetnek be az idő előrehaladtával.

Ha az intézkedésekre, a válságban érvényes üzletmenetre térünk ki, két markáns változást figyelhetünk meg, 55%-a a válaszadóknak áttért az online konzultációra (korábban ez 41% volt), illetve tovább nőtt azok aránya, akik a marketingköltségeiket vágták meg jelentősen, bár kis mértékű növekedést figyelhetünk meg az elbocsátások esetén is, legyen az szakorvos, szakdolgozó, vagy nem egészségügyi végzettségű, támogató munkaerő. Partnereinktől széles körben információval rendelkezve, valamint a kutatás szabad szavas válaszait feldolgozva látszik, a munkaidő és/vagy a munkabér csökkentése, valamint nagyobb arányban a fizetés nélküli szabadság a legelterjedtebb költségcsökkentési megoldások az alkalmazottakat illetően. Ahogyan kis számban, de nagy arányban növekedett azok száma, akik nyertek a válsággal, e kérdéskörben is duplájára emelkedett azok száma, akik marketinges kiadásaikat növelték.

Március közepén még kevesebb információval rendelkeztek a magánszektor szereplői, utólag nézve reménykedő, a jelenleg érzékelhetőnél pozitívabb kimenetelt vártak.

A márciusi válaszadók kétharmada (66%) 1-3 hónapos válságra számított, csak negyedük vizionált 3-6 hónapos krízist. Most ezen kérdéseket is visszamértük, sokan korrigálták korábbi várakozásaikat, hozzáigazítva a jelen ismeretekhez. Ha a jelen pillanathoz mért véleményeket tekintjük, realistább megítélés jellemzi a privát egészségügyi szolgáltatókat, a válaszadók 39%-a még 3-6 hónapra, 41%-uk további 1-3 hónapra prognosztizálja a koronavírus okozta válságot. Összefoglalva a kezdeti optimizmusból másfél hónap alatt realistább és pesszimista hangulat alakult ki, mindezek mellett a privát egészségügyi szektor szereplői a lassú újraindulásban, a privát szektor valós keresletében bíznak, valamint kormányzati támogatásra várnak.

 

Az adatok forrása:

A nem reprezentatív kutatás 2020. március 15-17. között zajlott, az értékelés 99 válaszadó véleményét tükrözi. A válaszadók 45%-a egyszemélyes praxist képviselt, 21%-uk maximum 5 fős rendelőt, 11%-ban voltak a 6-10 fős rendelők, 14%-ban a 11-30 fős ellátók, végül 8%-ot adtak a 30 főnél nagyobb szakorvosi létszámot foglalkoztató privát egészségügyi szolgáltatók.

A frissítő, nem reprezentatív kutatás 2020. április 24-30. között zajlott, az értékelés 102 válaszadó véleményét tükrözi. A válaszadók 44%-a egyszemélyes praxist képviselt, 24%-uk maximum 5 fős rendelőt, 14%-ban voltak a 6-10 fős rendelők, 10%-ban a 11-30 fős ellátók, végül 10%-ot adtak a 30 főnél nagyobb szakorvosi létszámot foglalkoztató privát egészségügyi szolgáltatók.

(forrás: Praxisakademia.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés