hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

A házirovos és a kannabisz: betegei dícsérték, a rendőrök elvitték

Vádat emeltek egy zempléni háziorvos ellen, aki az ügyészség szerint kábítószert termesztett, és az ültetvényén három embert rabszolgaként tartott – tudósít az RTL Klub.

A televízióben megszólaló helyiek dícsérték egykori orvosukat. A bűnüldözök eltérő szempontjait Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője osztotta meg az MTI-vel.

E szerint kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 60 éves helyi férfi ellen, mert a tanyáján indiaikender-ültetvényt alakított ki, amelyen személyi szabadságukban korlátozott munkásokat tartott. A munkásokat gyakorlatilag szállás és élelem fejében dolgoztatta. Egyiküket - egy hajléktalan férfit - rendszeresen ütlegelte, megöléssel fenyegette, a tanya elhagyását is megtiltotta neki. Ő a csaknem egy év alatt átélt érzelmi és fizikai kihasználás, sanyargatás következtében poszttraumás stressz-szindrómában szenved. A többiek, társuk bántalmazását látva szintén rettegtek a vádlottól, és ellenvetés nélkül végrehajtották utasításait – ismertette a szóvivő.

A tanyán marihuána alapanyagául szolgáló indiai kendert termesztettek. A 172 tőből álló kannabiszültetvényt a sértettek művelték, akik nem is tudták, hogy milyen növényeket gondoznak. A rendőrség tavaly szeptemberben ütött rajta az ültetvényen és onnan összesen 268 tő, különböző száradási állapotban lévő növényt foglaltak le. Martossy György arról is beszámolt, hogy a házkutatás során engedély nélkül tartott, lézerirányzékkal ellátott, hangtompítós puskákat és nagy mennyiségű lőszert is találtak. A tanya tulajdonosát akkor őrizetbe vették és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

Jelentős mennyiségre, termesztéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emeltek vádat a férfi ellen. Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt – mondta a szóvivő.

(forrás: MTI, RTL Klub)

cimkék

hirdetés

Könyveink