hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A gyerekek azt eszik, amit a tévében látnak

A tévéből ömlenek a gyerekekre a hirdetések, mégpedig elsősorban egészségtelen ételek és italok reklámja. Egy svéd felmérés szerint egy átlagos gyerek szeme elé hetente ötvenszer kerülnek gyorséttermet, édességet, csipszet vagy üdítőitalt népszerűsítő képkockák - írja a Gyermekévek.

A göteborgi egyetem kutatói a 3 és 12 éves kor közötti svéd gyerekek körében kedvelt három csatorna (TV3, TV4 és Kanal 5) műsorából közel 200 órányit néztek meg olyan szemmel, hogy a gyerekek által preferált napszakokban hány reklám kerül a képernyőre, és azok mit hirdetnek.

A gyerekek azt eszik, amit a tévében látnak

Az American Journal of Public Health című lapban megjelent cikkük szerint a 3 és 12 év közötti svéd gyerekek naponta átlagosan 100 percet tévéznek, mely idő kétharmadán két népszerű kereskedelmi csatorna osztozik. A reklámok gyakoriságát figyelembe véve ez azt jelenti, hogy egy gyerek hetente körülbelül ötven reklámfilmet lát. Úgy tűnik, hogy a kicsik által leginkább preferált napszakokban (hétköznap este 7 és 10 óra között, hétvégén reggel 7 és 10 óra között, valamint délután 5 és este 10 óra között) az étel- és italreklámok uralják a képernyőket: a legtöbb hirdetés gyorséttermekbe csábít, majd ezt követik (csökkenő gyakorisági sorrendben) az alkohol-, a csokoládé- és az egyéb édességreklámok.

A gyerekek elé kerülő reklámoknak azért tulajdonítanak igen nagy jelentőséget, mert korábbi kutatások egyértelmű kapcsolatot igazoltak az ételreklámok és a gyerekek ételválasztása között. Részben az egészségtelen élelmiszerek széles körű népszerűsítésének is tulajdonítható, hogy világszerte minden tizedik gyerek kicsit vagy nagyon kövér; az Egyesült Államokban például 22 millió a túlsúlyos vagy elhízott 3–5 éves gyerekek száma.

A teljes cikket a Gyermekévek oldalán olvashatja.

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

(forrás: Gyermekévek)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés