hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A Fidesz feljelentést tett a hatvani kórház működtetési szerződése miatt

Feljelentést tett a Fidesz hatvani szervezete különösen nagy vagyoni hátrányt jelentő hűtlen kezelés miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) ismeretlen tettes ellen a helyi önkormányzat és a HospInvest Zrt. által a hatvani kórház működtetésére kötött szerződés miatt - jelentette be a Fidesz által megbízott ügyvéd kedden sajtótájékoztatón Hatvanban.

Horváth Z. Péter közlése szerint a 2006-ban kötött szerződés nyomán 2009 júliusáig, amikor az önkormányzat cége visszavette a kórház üzemeltetését, mintegy 1,5 milliárd forintnyi kár érte a kórházat, így a hatvani embereket.

A városi vagyongazdálkodási társaság csak az ingóságok tekintetében 300 millió forintos hiányt állapított meg, amikor a város cége visszavette az intézményt a HospInvesttől - tette hozzá a jogász.

Az ügyvéd felidézte: a Közbeszerzési Döntőbizottság már a szerződéskötést követően megállapította, hogy az önkormányzat a közbeszerzés elhagyásával törvényt sértett és ezért 30 millió forintra büntette a várost.

Horváth Z. Péter szerint ugyancsak gyanúra ad okot, hogy az önkormányzat a szolgáltatási szerződést a HospInvest projektcégével, míg a vagyonhasznosítási kontraktust magával a HospInvest Zrt.-vel kötötte meg. Utalt arra, hogy miután a HospInvest csődhelyzetbe került, az önkormányzat felmondta ugyan mindkét szerződést, ám az elszámolás a mai napig nem történt meg.

Szabó Zsolt, Hatvan fideszes országgyűlési képviselője, a párt polgármesterjelöltje arról szólt, hogy a másfél milliárd forintos kár egy része annak a bérleti díjnak az elmaradásából adódik, amelyet szerinte a HospInvestnek kellett volna fizetnie.

Mint mondta, hozzájárul a kárhoz az ingatlanok állagromlása is, ugyanis a HospInvest eredetileg vállalta az épületek felújítását, ám ez nem történt meg. Emellett orvosi berendezéseket szállítottak át a korábban szintén a HospInvest által működtetett gyöngyösi kórházba, s ezek azóta sem kerültek vissza.

Szabó Zsolt bejelentette, hogy az önkormányzati választásokat követően az elmúlt időszakban történt visszaélések feltárására eseti bizottságot kíván létrehozni.

A települést Érsek Zsolt személyében jelenleg szocialista polgármester irányítja és szocialista többségű a képviselő-testület is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink