hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

A fehér és a barna zsírsejtek után itt a bézs!

Új típusú zsírsejteket találtak, a fehér és a barna zsírsejtek után "bézs" zsírsejteket azonosítottak – számoltak be róla a Harvard Egyetem kutatói a Cell című tudományos folyóiratban.

Eddig a kalóriát elégető barna zsírsejteket vizsgálták, mostantól azonban csatlakozhatnak hozzájuk a bézs zsírsejtek is, melyek szintén hasznosak lehetnek az elhízás elleni küzdelemben. A fehér zsírral ellentétben, amely elsődlegesen energiatárolásra szakosodott, a barna zsírszövet energiát éget el a hőtermeléshez.

"Egy harmadik típusú zsírsejtet azonosítottunk. Van a fehér, a barna, és most itt van ez a harmadik típus, amely jelen van szinte valamennyi vagy valamennyi emberben" – közölte Bruce Spiegelman, a Harvard orvosi karának kutatója.

Korábban azt feltételezték, hogy barna zsírsejtjei csak a csecsemőknek vannak, akiket ezek a sejtek segítenek abban, hogy melegen tartsák testüket. 2009-ben azonban kutatások igazolták, hogy a felnőtteknek is van valamennyi barna zsírsejtjük, melyek aktívan részt vesznek az anyagcserében. Az arányukat 3-7,5 százalékra tették, a nagyobb arányok a nőknél fordulnak elő. Kiderült az is, hogy a barna zsír a pubertásig szaporodik, majd csökken.

A mostani tanulmány szerzői korábban azt mutatták meg, hogy a felnőttekben lévő barna zsírsejtek nem azonosak a csecsemőknél megtalálható barna zsírsejtekkel. A babáknál a barna zsírsejt az izomból jön létre, míg felnőtteknél a barna zsírsejt valójában bézs, amely a fehér zsírsejtek "barnulásával" alakul ki.

Mostani kutatásukban egerektől vett bézs zsírsejtek genetikai jellemzőit elemezték. Különösen kíváncsiak voltak arra, hogy mely gének aktívak ezekben a sejtekben.
Az eredmények azt mutatták, hogy a bézs zsírsejtek a gének működését tekintve is valahol a fehér és a barna zsírsejtek között foglalnak helyet. Egy fehérjéből – az UCP1 jelűből – kevés termelődik bennük, hasonlóan a fehér zsírsejtekhez. Ez azért érdekes, mert ez a mitokondriumban, a sejtek energiatermelő struktúrájában meglapuló fehérje kulcsszereplője az energia hővé való átalakításának a sejteken belül.

Ugyanakkor a barna zsírsejtekhez hasonlóan a bézs zsírsejtek is képesek voltak az UCP1-fehérje szintjét emelni. A kutatók azt is megállapították, hogy az irisin nevű hormon kapcsolhatja be az energiaégető folyamatot. Az irisinről érdemes tudni, hogy testmozgás közben bocsátja ki az izomszövet – írta a Live Science című ismeretterjesztő portál.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink