hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A CT alacsonyabb kockázatú és hatásos diagnosztikai vizsgálat koszorúér-betegségben

A Charité - Universitätsmedizin Berlin vezetésével dolgozó, 31 európai klinikai intézetet tömörítő kutatócsapat a New England Journal of Medicine folyóiratban közölte a DISCHARGE vizsgálat eredményeit. 

A vizsgálat fő kérdése az volt, hogy stabilan jelentkező (azaz nem akut) mellkasi fájdalom esetén nagyjából azonos hatásossággal alkalmazható-e CT-vizsgálat, vagy mindenképpen az invazív katéteres eljárást kell-e alkalmazni?

Jelenleg Európában évente 3,5 millió szívkatéteres vizsgálatot végeznek, és csaknem 2 millió esetben, azaz jóval több, mint 50%-ban nincs szükség sztent behelyezésére.

A vizsgálatban több mint 3500 olyan beteg vett részt, akiket az első vizsgálatot követően 4 évig utánkövettek, és az eredmények szerint a CT-vel vizsgált betegek körében 2,1% volt a súlyosabb koszorúér-események bekövetkezésének valószínűsége, míg az invazív módszer esetében 3%. A vizsgálattal összefüggésbe hozható súlyos események száma az invazív módszer esetében csaknem négyszer magasabb volt, ezért a kutatók szerint stabil mellkasi fájdalom esetén a CT biztonságosabb, ám hatásos diagnosztikai módszernek tekinthető.

Forrás: CT or Invasive Coronary Angiography in Stable Chest Pain, New England Journal of Medicine (2022).

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés