hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A budapesti drogproblémáról

A Telex szerint a Fővárosi Közgyűlés szeptember elsejei ülésén szavazta meg a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) újjáalakítását.

Magáról a BKEF létrehozásáról még 2019 tavaszán, tehát még Tarlós István főpolgármestersége alatt döntött a főváros, az érdemi munkát azonban nem tudták megkezdeni, először az önkormányzati választások, később pedig a járványhelyzet szólt közbe. Ez lenne az a testület, ahol a fővárosi önkormányzat a kerületekkel, a rendőrséggel és különböző civil és egyházi szakmai szervezetekkel karöltve dolgoz ki intézkedési javaslatokat a budapesti droghelyzet kezelésére. 2019 előtt csak az egyes kerületekben működött hasonló, központi kábítószerügyi fórum nem volt. Tarlósék annak idején az új pszichoaktív anyagok térnyerésével indokolták a BKEF felállítását.

Azért csak most áll fel az BFEK, mert a járványhelyzet miatt nem ülésezett a közgyűlés, anélkül pedig nem lehetett dönteni. Bár sok lényeges kérdés csak hónapokkal később dől majd el, ha már kész a Kerpel-Fronius által is említett látlelet és az arra alapuló budapesti drogstratégia, az már most biztosra vehető, hogy a főváros nem fog tudni mindent egymaga megoldani, hiába van meg a politikai akarat ahhoz, hogy érdemben foglalkozzon a drogproblémával.

A KCKT minimumprogramjában szerepel az ellátási lánc megerősítése, az alacsony küszöbű programok fejlesztése, drogambulanciák létrehozása. Mindez azonban inkább kormányzati hatáskör, a főváros saját forrásaiból nem tudja ellensúlyozni az ellátórendszer alulfinanszírozottságát és a szakemberhiányt.

A teljes információt ITT olvashatja

 

(forrás: Telex)

cimkék

hirdetés

Könyveink