2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A brit vírusmutációt is vizsgálja a népegészségügyi központ

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK), mondta a kutatás laborvezetője hétfőn az M1-en.

Kis Zoltán virológus hozzátette: a mutáns vírust már izolálták, most a "felszaporításán" dolgoznak. A tervek szerint megvizsgálják, hogy az eredeti vírussal fertőzött betegek savója miként viszonyul a vírusmutációhoz. Ha azt tapasztalják, hogy az immunrendszer hasonló mértékben semlegesíti az új vírust, akkor egyelőre nem kell módosítani a vakcinát. Ha azonban a a vírusokban bekövetkezik annyi és olyan szintű mutáció, hogy azzal az immunrendszer már nem tud mit kezdeni, akkor a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani.

A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban most vizsgált N501Y (brit) variánsról úgy tűnik, hogy a mutációja során "előnyhöz jutott" a már ismert koronavírushoz képest. Valószínűleg jobban tud kötődni az emberi receptorokhoz, vagyis kevesebb vírus is képes valakit megfertőzni. Ugyanez a mutációs pont megtalálható az új dél-afrikai és az új brazil vírusban is, tette hozzá, megjegyezve, hogy az utóbbiaknak további mutációik is vannak.

Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a mutáns vírus térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét, közölte Kis Zoltán.

*

Németországban is meghatározóvá válik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változata (B.1.1.7) a szövetségi kormány kancelláriaminisztere szerint. Helge Braun az ARD országos köztelevízió vasárnap késő esti politikai vitaműsorában kiemelte, hogy az új mutáció egyre inkább terjed az országban. Több kórházban is ez a változat okozott járványkitörést, mutatott rá, felidézve, hogy a hét végén teljes egészében karantén alá kellett helyezni egy berlini klinikát, mert egyszerre 14 fertőződést regisztráltak.

Mint mondta, több más országhoz hasonlóan Németországban is a B.1.1.7 lesz a meghatározó vírusváltozat, ami "gondokat okoz" majd, még nehezebbé teszi a járványügyi védekezést.

*

Szerbiában is megjelent a koronavírus decemberben Nagy-Britanniában azonosított új változata, Londonból érkező utasoknál regisztrálták először, közölte a szerb közszolgálati televízió (RTS) hétfőn, a köztársasági elnök bejelentésére hivatkozva. Mint elhangzott, a hétmilliós Szerbiában eddig több mint 217 ezren kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, a vakcina iránt továbbra is nagy az érdeklődés.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma hétfőre Szerbiában 1318-cal 383 603-ra, Koszovóban 392-vel 58 088-ra, Észak-Macedóniában 183-mal 90 667-re, Montenegróban 387-tel 58 316-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 203-mal 120 045-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 18-cal 3886-ra, Koszovóban hattal 1456-ra, Észak-Macedóniában szintén hattal 2785-re, Montenegróban kettővel 768-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig öttel 4509-re nőtt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink