hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Tudomány

A béta-amiloid az immunvédekezésben játszhat szerepet

Az Alzheimer-kóros betegek agyában kialakuló plakkok elsősorban béta-amiloid fehérjét tartalmaznak. Most kiderült, hogy ez a fehérje a szervezet fertőzés elleni védekezésének egyik első vonalbeli alkotóeleme lehet.
A Harvard Egyetem és a Massachusettsi Általános Kórház kutatói a PLoS One internetes folyóiratban tették közzé azokat a bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy a béta-amiloid fehérje (A-béta) mikróbaellenes peptid lehet; az eredményekről a Harvard Egyetem honlapja is beszámolt.
 
A kutatók szerint ez a kis molekulasúlyú fehérje a veleszületett, számos kórokozó ellen védelmet nyújtó immunrendszer része. Rudolph Tanzi, a vizsgálat egyik munkatársa elmondta, hogy sokáig úgy vélték, hogy az A-béta egyszerűen csak az anyagcserefolyamatok során keletkező melléktermék, „szemét”, azonban kutatásuk szerint minden olyan tényező, amely aktivitásra serkenti a veleszületett immunrendszert – nem csak a fertőzések, hanem az agyi traumák és az agyi katasztrófák is, amelyekről tudott, hogy növelik az Alzheimer-kór kockázatát – nagy mennyiségű A-béta lerakódását okozhatja az agyban.
 
A veleszületett immunrendszer, amely minden növényben és állatban létezik, a védekezés első vonala a szevezetbe jutott kórokozók ellen. Hatására gyorsan mobilizálódnak a fehérvérsejtek, citokinek és más mikróbaellenes peptidek termelődnek, amelyek el tudják pusztítani a baktériumokat, a vírusokat, a gombákat, sőt, a tumorsejteket is. Az antitestek és az adaptív immunfolyamatok egyéb elemei kevéssé férnek hozzá az agyszövethez, de a veleszületett immunitás rendszeréhez tartozó mikróbaellenes peptidek kulcsszerepet játszanak a központi idegrendszeri fertőzések elleni védekezésben.
 
Az A-béta toxikus hatású az idegsejtekre nézve, és jelenlegi tudásunk szerint plakkok formájában történő felhalmozódása, lerakódása az oka az Alzheimer-kórban végbemenő agyi degeneratív folyamatoknak. Az A-béta egy nagyobb fehérjemolekulából, az amiloid prekurzor fehérjéből keletkezik; több formája is létezik, amelyek közül a nagy mennyiségben jelenlévő A-béta 40 és A-béta 42 különösen hajlamos toxikus plakkokat alkotni. Bár az A-béta gyulladáskeltő hatását eddig is ismerték, ennek az aktivitásnak nem tulajdonítottak jelentőséget, és csak mint kártékony hatást vették számításba. Most azonban kiderült, hogy az A-béta mikróbaellenes hatásának jelentős szerepe lehet az agyi fertőzések elleni védelemben.
 
Dr. Weisz Júlia, medicalonline
 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink