hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

4,5 milliárd forint ösztöndíj az egészségügyi szakképzésben

"Valamilyen konszolidáció mindenképpen lesz az idén"

A kormány a jövő év januárjától 4,5 milliárd forint ösztöndíjat biztosít az egészségügyi szakképzésben résztvevőknek, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.

Ónodi-Szűcs Zoltán a XXIII. Magyarországi egészségügyi napokon rendezett szakmai fórumon utalt arra, hogy most első alkalommal támogatják állami ösztöndíjjal az egészségügyi szakképzést, amit reményei szerint a jövőben folyamatossá tesznek. Jó ötletnek nevezte az államtitkár az egyik felszólalónak az "alvó ápolók" képzésére vonatkozó felvetését. Ennek megfelelően megvizsgálják egy olyan gyors és egyszerű képzés lehetőségét, amely lehetővé tenné, hogy a pályát korábban elhagyó ápolók a tudásukat felfrissítve és megújítva térjenek vissza a hivatásukhoz, mondta. Megemlítette: az intézményi integráció támogatására vezetik be az egyetemi kórházi státust, amelynek első hazai példája a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjának és a helyi Kenézy kórháznak az integrálása.

Ónodi-Szűcs Zoltán kiemelte, ezzel a formával nemcsak gyakorló általános iskolája vagy gyakorló gimnáziuma lesz az egyetemnek, hanem gyakorló kórházi képzőhelye is, ahol a hallgatók a betegágynál szerezhetnek gyakorlati gyógyítási tapasztalatokat. Arra a felvetésre, hogyan kezeli a kormányzat az egészségügyi intézményekben felhalmozódott 55 milliárd forintos adósságállományt, az államtitkár azt mondta, "valamilyen konszolidáció mindenképpen lesz az idén". Részleteket még nem közölt, jelezte, erről folyamatosan egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Tárgyalnak továbbá az egészségügyben műszaki-gazdasági területen dolgozók béremelési lehetőségeiről, s megvizsgálják azt a felvetést, hogy a munkaerőhiányra való tekintettel e területeken a nyugdíjba vonulás után is lehessen tovább dolgozni, tette hozzá Ónodi-Szűcs Zoltán.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink