hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Még egy kis idő, míg digitális lesz az egészségügy

"Szeretném a homokórát megállítani"

Az Index szerint aprólékos munkával, szakaszosan tudunk csak átállni az új rendszerre, ami jelentősen megkönnyíti a betegek, az orvosok és a gyógyszerészek helyzetét.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térre (EESZT) elvileg november elsején álltak át a gyógyszertárak, a háziorvosok és a kórházak. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára pénteken azt mondta: a 21. századi színvonalú fejlesztés novemberben "csendesen és különösebb fennakadás nélkül" indult el. Az Indexnek megszólaló orvosok, patikusok és patikában járó betegek nem éppen erről számoltak be.

A hivatalos indoklás szerint ez még csak tesztüzem volt. Most naponta átlagosan 700-750 ezer recept készül. A rendszer indulásakor még csak 5-10 százalékuk készült az EESZT-ben, mostanra az orvosok már 45-50 százalékukat digitálisan írják fel. A cél az, hogy jövőre már a receptek 90-95 százaléka elektronikus formában készüljön.

A hivatalos közlés szerint ma már átlagosan 0,2 másodperc a rendszer válaszideje. Ebben azért van szórás. "Most is akadnak gondok, néha annyira lelassul a rendszer, hogy ez a gyógyszer kiadása közben nem engedhető meg", mondta a lapnak egy budapesti gyógyszertár vezetője. A vonal másik végén is akadnak gondok. "Szeretném a homokórát megállítani"; egy háziorvos ezekkel a szavakkal írta le viszonyát az EESZT-hez. Szavai szerint elég gyakran kell ugyanis bámulnia a képernyőn a rendszer lassúságát jelző homokórát, amikor receptet szeretne felírni. 

A patikák nagy részében mostanra elvégezték a rendszergazdák a szükséges beállításokat, ezzel sikerült gyorsabb reagálásúvá tenni a rendszert. Ha az internetes kapcsolat lassul vagy kiesik, a beolvasott recepteket a patika számítógépe tárolja, majd az adatokat később küldi el a központi szervernek. Az orvosok felkészülése azonban még hagy kívánni valót maga után. Információink szerint mostanáig még csak a háziorvosi praxisok kb. 70 százaléka csatlakozott az EESZT-hez.

Az EESZT-ben minden betegnek külön profiloldala van, ahol mi is megnézhetjük kiváltott vényeinket, leleteinket és a rólunk tárolt egészségügyi adatokat. Elvileg. Ha a rendszert valóban országossá válik, számos új lehetőség nyílik meg.  Jövőre e-mail mellett SMS-t is kapnak a páciensek, ha egészségügyi dokumentumuk keletkezik, valamint elektronikusan is lehet meghatalmazást adni e-recept kiváltására. Egy 23 milliárd forintos uniós tender segítségével azt tervezik, hogy az EESZT-n keresztül legyen lehetőség időpontfoglalásra a vizsgálatoknál, 5 évre visszamenőleg töltsék fel a papírvények és a korábbi betegvizsgálatok adatait, és a rendszer később az orvosok tehermentesítésére később távmedicinára is alkalmas lesz. 

A teljes cikk

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink