hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

"Ősz elején mindenkinek érdemes beadatni egy újabb emlékeztető oltást"

Az ötödik járványhullámban akár hatezer oltatlan halála is megelőzhető lett volna a vakcina felvételével – magyarázta egy friss kutatás alapján Oroszi Beatrix epidemiológus az InfoRádióban.

Oltásokkal több ezer haláleset lett volna megelőzhető Magyarországon a koronavírus negyedik és ötödik hullámában is –- derül ki egy friss tanulmányból. Itthon csaknem 6100 emberrel kevesebb halt volna meg a vizsgált időszakban, ha a fertőződés előtt megkapja a három oltást – fejtette ki a tanulmány egyik szerzője, Oroszi Beatrix.

A Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projekt egyik vezető munkatársa hangsúlyozta, hogy érdemes bízni a vakcinákban, hiszen a védőoltások már nagyon sokszor bizonyítottak, sok fertőző betegséget sikerült felszámolni és visszaszorítani a segítségükkel.

Arról is beszélt, hogy miképpen javasolt időzíteni az emlékeztető oltást. Azoknak, akik legalább 4-5 hónappal korábban kapták meg a védőoltást, és idősek vagy van krónikus alapbetegségük, mindenképpen azt ajánlja, hogy ne várjanak, hanem minél előbb készüljenek fel az őszi légútivírus-szezonra és kérjék az emlékeztető védőoltást, mert fontos, hogy felkészítsék a szervezetüket az őszi-téli szezonra.

"Ha valaki nem akar súlyos lefolyású betegséget, nem akar otthon maradni egy-két hétig, akkor az őszi szezon kezdetén, szeptember-október környékén már érdemes a vakcináción elgondolkodni, főleg ha legalább fél év eltelt az előző oltás vagy esetleg a fertőzés átvészelése óta" – mondta Oroszi Beatrix, és hozzátette, 65 év alatt az egészségi állapotot az életkornál is fontosabb tényezőnek tartja.

A teljes információ és a hanganyag az InfoStarton

 

MTI/Balázs Attila
MTI/Balázs Attila

(forrás: InfoRádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés