hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egészséges Budapest?

"Horthy sem szerette a bűnös várost”

Hosszas „belharc” után tette közzé a kormány határozatát, amely „az Egészséges Budapest Program előkészítéséről” címet kapta. Ez annál is furcsább, mert a legfőbb Fidesz-főnök zsigerből utálja és megveti – liberális és kozmopolita tradíciói miatt – a fővárost, írja a Népszavában Kökény Mihály exminiszter.

Kísért a múlt: Horthy sem szerette a „bűnös várost”, amelyet 1919-ben „tetemre hívott” és ez meghatározó szerepet játszott a korszak közbeszédében. Lehet, hogy – akárcsak a kormányzó országlásának idején – ez a feléledő mítosz gerjesztette Budapest és persze más települések önkormányzati autonómiájának szűkítését?

Orbán most viszont azt akarja velünk, fővárosiakkal elhitetni, hogy előítéletei ellenére megújítja a főváros egészségügyét, különös tekintettel a sürgősségi ellátásra. Önmagában már az is figyelemreméltó, hogy miként fejlődött a tavalyi, Rogánnak tulajdonított „építsünk egy szuperkórházat” Budapesten koncepció egészen odáig, hogy az egyből három, majd négy lett.

Ha alaposan elemezzük a szóban forgó kormányhatározat tartalmát, azt látjuk, hogy szinte minden politikailag érzékeny problémát, átmenetileg vagy esetleg véglegesen, eltusol. Nem kórházakat, hanem kommunikációs légvárakat akar építeni a választások idejére a Fidesz. Valószínűleg még az alapkőletételig sem fognak eljutni az új intézmények, ha egyáltalán valaha is megépülnek. Miért is? Először: 2017-re a határozat 1/d) pontja 40 milliárd forintot irányoz elő, de a nemzetgazdasági miniszternek 2017-ben „a felmerülés ütemében” kell a pénzt biztosítania. Vagyis, ha jövőre nem történik semmi, akkor ezt az összeget sem kell rendelkezésre bocsátania. Másodszor: 2017. március 31-ig kell a tárcának letennie az átfogó fejlesztési koncepciót. Akkor most mi alapján döntöttek, ha még a koncepció sem készült el? Ötletbörzét tartottak? Az pedig a határozat komolyságát végképp megkérdőjelező tétel, hogy az Észak-Budai Centrumot bizonyos közlekedésfejlesztési beruházásokkal összefüggésben kell megvalósítani. Csak nem az M0-ás körgyűrű északi szakaszára utaltak? Ezt 2025 előtt biztosan nem építik meg.

Amikor az egy gigakórház eszméje kezdett háttérbe szorulni és helyébe a hármas tagozódás lépett, akkor még 360-370 milliárd forintos fejlesztésről álmodtak. Orbán nem akar ennyit adni a renitens városnak. Pedig minél későbbi évekre tolódik a határozatban szereplő centrumok megépítése, azzal egyenes arányban csökken az egészségügy esélye a tényleges megvalósulásra. A fideszes kommunikátorok nyilván úgy gondolkodnak, hogy a 2018-as választási kampány idejére elegendőek a komoly anyagi fedezeteket nem igénylő ígérvények és majd a választások után visszatérnek arra, hogy akarnak-e és mennyit költeni a főváros egészségügyére. Ha nem nyernek, akkor legyen az egész a nyertes pártok gondja. Emlékszünk 2010-ben fogadkoztak, hogy megmentik az egészség ügyét, majd gyorsan sorsára is hagyták.

Érdekes adalék ebben az egész kavalkádban a Semmelweis Egyetem helyzete. A miniszteri biztos például azt állította, hogy senki sem akarja elvenni a Semmelweis Egyetem klinikáit, ugyanakkor a kormányhatározat azonnali határidővel államosította az egyetem Kútvölgyi Klinikai tömbjét – a sportegészségügy számára.

A teljes cikk

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink