hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

"Eléggé unjuk már a járványhelyzetet"

A magyar felnőttek közel kétharmada úgy véli, egyelőre megúszta a koronavírus-járványt – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.

A megkérdezettek 63 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy egyszer sem kapta el a vírust, 27 százalék egyszer betegedett bele, míg 17 százalék kétszer vagy többször is, írja a lap, amely szerint a 18 és 29 év közöttiek 44 százaléka, 30 és 44 év közöttiek 58 százaléka, a 45 és 59 év közötti korosztály 68 százaléka, míg 60 felett 76 százalék mondta azt, hogy egyszer sem volt fertőzött. A többszörösen megbetegedettek aránya ugyanebben a korsorrendben 17, 12, 7 és 2 százalék.

Eddig a felnőtt lakosság 13 százaléka maradt ki a koronavírus vakcinációból, egy százaléknyian kaptak egyetlen oltást, 20 százaléknyian kettőt, a többség (55 százalék) hármat, míg majd minden tizedik megkérdezett négyet vagy többet.

A legkevésbé átoltottak a 18-29 évesek, közülük 24 százalék még egyáltalán nem kapott vakcinát. A középgenerációban (30-59) 13-14 százalék az oltatlanok aránya, ám míg a 30-44 évesek között 47 százalék jutott el a harmadik oltásig, a 45-59 évesek között jóval több, 58 százalék. A 60 pluszosok 70 százaléka háromszor oltott, további 13 százalékuk már legalább négy oltást kapott és csupán minden tizenkettedik maradt ki a vakcinációból.

A megkérdezettek egyharmada válaszolta azt, hogy felveszi a következő oltást, míg 58 százalékuk elutasító volt. Akik eddig kimaradtak, azokat a járványtapasztalatok sem nagyon győzték meg, 95 százalékuk továbbra is elutasítja a vakcinát. A jövőt illetően is az látszik, hogy már eléggé unjuk a járványhelyzetet. Csupán egy 40 százaléknyi kisebbség nyilatkozott úgy, hogy inkább fél egy új őszi hullámtól. Leginkább a nők, a 60 felettiek és a legfeljebb nyolc általánost végzettek körében kelt nyugtalanságot a vírus újbóli aktivizálódása, elemzi a felmérést a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink