hirdetés
2024. április. 24., szerda - György.

"A nem változtatás kockázatosabb a változtatásnál"

A rendszerváltozás óta szinte minden kormány nekirugaszkodott az egészségügy új pályára állításának, de mindenkit visszariasztott, hogy a hosszú távon elérhető eredményt beárnyékolhatják a rövid távú politikai veszteségek – mondta Rácz Jenő egykori egészségügyi miniszter AzÜzlet.hu-nak.

Az egészségügyi tárca vezetőjeként, 2004 környékén Ön is azzal küzdött, ami az egész magyar egészségügy átalakulását korábban és azóta is, immár évtizedek óta nehezítette. A saját tapasztalatai alapján hogy látja, miért nem sikerül a magyar egészségügyben a rendszerváltozás óta átfogó és pozitív változást meghonosítani?

– Szerintem az elmúlt évtizedek alatt több alkalommal is világos, tényfeltáró elemzések születtek az egészségügyre vonatkozóan, és készültek is stratégiai tervek azzal kapcsolatban, hogy a problémákat hogyan lehetne megoldani. Azonban amikor a végrehajtás kihívásával kerültek szembe a döntéshozók, rendre két ténnyel konfrontálódtak. Az egyik az, hogy az egészségügy átalakítása nyilván komoly forrásokat igényel, tehát invesztíció nélkül nincsenek markáns változások. A másik, hogy miközben rövid távon lehetnek nyertesek és vesztesek a rendszerben, a változások általában csak hosszú távon képesek kifejteni a pozitív hatásukat. A politikai döntéshozók viszont a hosszú távú nyereség oltárán soha nem voltak hajlandók föláldozni adott esetben a népszerűség rövid idejű csökkenését.

Ön szerint milyen lenne egy ideális egészségügyi modell? 

– Úgy érzem, most elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor egy vírusjárvány miatti válsághelyzet ebből az állandó döntési dilemmából talán ki tudja billenteni a döntéshozókat, hiszen mindenképpen változtatni kellett a korábbi rendszeren. A válságból majd vissza lehet térni, mert reméljük, előbb-utóbb úrrá leszünk akár a vakcinával, akár egyéb módszerekkel a járványon. De akkor már biztos, hogy nem lenne célszerű az eddig megszokott egészségügyi rendszert visszahozni. Úgy érzem, ezzel kapcsolatban el is indultak bizonyos pozitív folyamatok. És most ezt kellene továbbvinni.

Milyen módon?

– Én ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a 4 K vonatkozásában kellene továbblépni. A 4 K első eleme az én olvasatomban a kontinuitás. Az, hogy nem mindentől kellene elszakadni, hanem folyamatos, lépcsőzetes átmenetre lenne szükség. Erre vonatkozóan egyébként készült is egy stratégiai terv már az Orbán-kormány idején, a 2010-es években. A Szócska Miklós államtitkársága idején megszületett Semmelweis-tervben megvolt a második K, a szakmapolitikai társadalmi konszenzus kialakítása, arra vonatkozóan, hogy milyen irányba kellene menni. A harmadik K, az ágazat konszolidációja. Mert tudjuk azt, hogy erre úgy pénzügyileg, mint a humánerőforrások kapcsán, tehát összességében minden erőforrás tekintetében szükség van. És a negyedik K jelen pillanatban a koronavírus, hiszen a mostani pandémia okozta problémát egyrészt most napjainkban is kezelni kell és hosszú távon is meg kell oldani a hasonló kihívásokat.

Miként kellene ehhez elindulni?

–  Ha a konkrétumok oldaláról közelítünk, akkor azt mondhatjuk, hogy az egészségügyben jelen pillanatban az egyik legnagyobb probléma maga a struktúra, ami egyrészt nem felel meg a lakosság egészségügyi szükségleteinek, másrészt nem felel meg a pénzügyi erőforrásoknak, amiből a jelenlegi modellt nem lehet fenntartani, működtetni. Ráadásul nem is fejleszthető abba az irányba, amit a 21. századi egészségügy megkövetelne. A következő probléma a működés oldaláról jelentkezik, mert a mai egészségügyi ellátórendszer egyes elemei se horizontálisan, se vertikálisan nincsenek összerendezve. A vertikális oldal jelenti a megelőzéshez kötődő alapellátást, a járóbeteg és fekvőbeteg ellátást és annak a különböző progresszivitási szintjeit egészen az egyetemi klinikák és az országos kiemelt központok jelentette csúcsig. A horizontális oldal alatt azt értjük, hogy az azonos szinten levő egyes elemek sincsenek megfelelően összerendezve, mert miközben például a háziorvos a háziorvossal sincs megfelelő kapcsolatban, az egymás mellett működő járóbeteg ellátások vagy a kórházak sincsenek igazából szinkronba rendezve egymással.

A működést tekintve az is nagyon lényeges, hogy miközben az ágazatban az elmúlt időszakban központi vezérléselvű irányítás alakult ki, az úgynevezett feedback mechanizmusok leépültek. Tehát nincs folyamatokba beépített visszajelzés, aminek következtében a folyamatos korrekció lehetősége gyakorlatilag erősen megkérdőjeleződik. A harmadik, és ez talán az egyik leglényegesebb elem, a humánerőforrás kérdése.

A teljes interjú

(forrás: AzÜzlet.hu)
hirdetés

Könyveink