2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

79 konduktort avattak Budapesten

Az SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb dísztermében rendezett ünnepségen 79 konduktor vehette át diplomáját, hatan közülük kitüntetéssel.

A PAK 79 sikeresen záróvizsgázó végzős hallgatóját a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének dísztermében, ünnepélyes oklevélátadó keretében fogadták konduktorrá. A végzős hallgatókat Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes köszöntötte elsőként.

A konduktív nevelési rendszer fontos eleme, hogy a test erőforrásait a szellem akár képes pótolni, ha szükséges. Hogy a kettő együtt alkot egységet, és ha az egyik valamiért gondozásra szorul, a másikat is támogatni kell. És akkor a kettő együtt le tud győzni olyan akadályokat is, amikre külön-külön nem képesek. Ez számomra az Önök áldozatos munkájának egyik kulcsa és fontos értéke”– fo galmazott ünnepi beszédében a rektorhelyettes. Kiemelte, Pető András tanítása a magyar szellemi kincsek, hungarikumok között is kimagasló értéket képvisel. A konduktív nevelést az egész világon ismerik, elismerik és követik.  „Petősnek” lenni ma Magyarországon és nemzetközi szinten is különleges megtiszteltetésnek számít – hangsúlyozta Feketéné dr. Szabó Éva, hozzátéve, hogy a Semmelweis Egyetem rektori vezetése nevében büszke arra, hogy intézményeik immár közel 5 éve erősítik egymást az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területén egyaránt. A Semmelweis Egyetem az ország és a régió vezető orvos-egészségtudományi intézményeként, a világ élvonalába tartozó egyetemként elhivatott abban, hogy minél szélesebb körbe eljusson az az egyedülálló kincsnek számító tudás és szemlélet, valamint az a szeretettel teli, értékelvű elkötelezettség, amit a kar képvisel – mutatott rá. A rektorhelyettes kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány soha nem látott kihívás elé állította az orvosokat, oktatókat, pedagógusokat, hallgatókat egyaránt.

Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a végzősöket:  Önök tudatos döntéssel vagy bátor vállalással olyan hivatást választottak maguknak, amelyet megbecsülés, elismerés és tisztelet övez”.

A dékán ünnepi beszédében kiemelte, az itt eltöltött négy év alatt az elfogadás, a segítségnyújtás, a problémamegoldás életük alapelemeivé váltak, ez idő alatt sok gyermek nőtt szívükhöz, sok családi sors erősítette hitüket munkájukban és tenni akarásukban. „Az a hivatástudat, az az elköteleződés és az a munkájukba vetett hit, amivel Önök már rendelkeznek, az élet minden területén segíteni és támogatni fogja Önöket” – fogalmazott. Felidézte, hogy Semmelweis Ignác 204 éve, Pető András 129 éve született. Mindkét orvos, úttörőként a maga területén, az emberiség egy-egy megoldhatatlannak tűnő és sok-sok életet megnehezítő problémájára keresett megoldást, melyekkel az életben maradást szolgálták.

“A Pető-örökség gondozásán túl képzés- és tudományfejlesztési munkánkkal igyekszünk felnőni az egyetemi képzési és kutatási elvárásokhoz magyar és angol nyelvű BA és MA képzések, valamint MSc képzés akkreditálásával és indításával, a nemzetközi hallgatói létszámunk folyamatos emelésével, kutatási portfóliónkkal, a klinikai területekkel kötött együttműködési megállapodásokkal és a karok közötti oktatási és kutatási együttműködések gyarapításával” – sorolta. “A nemzetközi hallgatói létszámot az elmúlt öt évben nulláról 45 főre, a teljes hallgatói létszám 12 százalékára növeltük. Képzéseink számát kettőről hatra bővítettük, emeltük továbbá a felvételi ponthatárunkat, a pontszerző publikációk számát, valamint társadalmi szerepvállalásunkat és a harmadik missziós feladatainkat minden határon túli magyarlakta térségben” – összegezte az elmúlt évek eredményeit. Az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozva a dékán elmondta, a konduktori hivatást megtartani és abban sikeresnek lenni csak szakmai alázattal, kitartással és folyamatos képzéssel lehet.

A teljes információ az egyetem honlapján

Fotók: Kovács Attila, Barta Bálint – Semmelweis Egyetem
Fotók: Kovács Attila, Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

(forrás: semmelweis.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink