2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

56 millió dollárt kér a WHO a Zika-vírus elleni küzdelemre

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) segélyfelhívása szerint 56 millió dollárra van szükség ahhoz, hogy júniusig sikerüljön legyőzni a zikavírust, beleértve a kórokozó elleni vakcinák kifejlesztéséhez, valamint a vírusnak és terjedésének kutatásához nélkülözhetetlen forrásokat.

A pénzből 25 millió dollárt juttatnának a WHO-nak és regionális központjainak, a fennmaradó összegből pedig a szúnyogok által terjesztett kórokozó terjedésének szabnának gátat. A támogatás megérkezéséig a WHO kétmillió dolláros sürgősségi alapot különített el, hogy finanszírozni tudja a Zika-vírus leküzdése érdekében indított, első kezdeményezéseket.

Margaret Chan, a WHO főigazgatója úgy vélte: amiatt, hogy a vírus feltehetően neurológiai elváltozásokat, akár életveszélyes bénulást okozó Guillan-Barré szindrómát és születési rendellenességeket, kóros kisfejűséget okozhat, a kórokozó a korábbi mérsékelt fenyegetés helyett nagyon komoly problémát jelent.

Az utóbbi időben a zikavírus robannásszerűen terjedt Latin-Amerikában. Egyelőre csak feltételezés, hogy a vírus idegrendszeri szövődményeket és kisfejűséget okozhat, tudományos bizonyíték még egyiket sem támasztja alá. A brazil kormány múlt szombati tájékoztatása szerint a legnagyobb latin-amerikai országban 5079-re emelkedett azoknak a csecsemőknek a száma, akiknél gyanítható, hogy kóros kisfejűséggel jöttek világra. De ezt csak valamivel több, mint 460 esetben sikerült meg is erősíteni, és 41 megbetegedésnél tudták kimutatni a vírus jelenlétét is. Egyelőre továbbra sem tudták bizonyítani, hogy a kórokozó felelős a kóros kisfejűség kialakulásáért.

A WHO február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol az egyiptomi csípőszúnyog terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink